Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926

1925-11-25 / 1925/26. tanév harmadik rendes ülése

valamint gazdaságtörténeti és 4., ter­mészetrajz! osztályok mellé a jog - és államtudományi kar még két osztálynak, nevezetesen 5., társadalomtudományi és 6., bűnügyi osztálynak csatolását tart­ja szükségesnek és pedig olyképpen,hogy a 3-ik osztályba tervezet gazdaságtör­téneti rész a társadalomtudományi osz­tályban nyerne elhelyezést. Nagyon ter­mészetes, hogy az első négy osztály ve­zetését a bölcsészet,- nyelv - és tör­ténettudományi, illetőleg a felállítan­dó természet- és mennyiségtudományi kar­nak, ellenben a két utóbb nevezett osz­tály vezetését a jog - és államtudomány karnak illetékes tanárai vállalnák. A szóbanforgó terv keresztül­vitele egyetemünk középponti épületének fokozatos kiépítését teszi szükségessé. E tekintetben a bölcsészet,- nyelv - és történettudományi kar oly irányban tett javaslatot, hogy az egyetem központi é- puletének főlépcsőházához csatlakozóan észak-déli irányú szárny építtessék. Erre vonatkozólag azonban megfontolás tárgyává teendő az a körülmény, hogy egyetemünk központi épületének egyik megbecsülhetetlen előnye volt eddig, hogy a főlépcsőház délről kapja megvilá­gítását, ami által neme sáli maga a fő­lépcsőház, hanem a_z abba torkoló előcsar nokok és folyósék állandóan pazar meg­világításban vannak és ez a fényözön z • H

Next

/
Oldalképek
Tartalom