Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1925-11-25 / 1925/26. tanév harmadik rendes ülése
ségszerüleg feltett kérdésnek azonban egyáltalában nem volt inquisito- ricus jellege, amely a vizsga előtt álló jelölt H lelkiállapotát feldúlhatta" volna. mni a vizsgálat időtartamát illeti, az a jegyzőkönyv tanúsága szerint, a megelőző értekezlet és az eredmény- raegállapitás beszámításával, négy dis- ciplinából, tényleg*reggel 8 órától 11 óráig tartott, ami azonban egyrészt /: különös tekintettel ~rra, hogy a jelölt " nem régen esett át súlyos műtéten" :/ a vizsgáló bízott- ságnak legpiess zebbmenő j óindulatáról, másrészt a jelöltnek nagyfokú tájékozatlanságáról tesz bizonyságot, úgyhogy csak nagy elnézéssel lehetett a jelöltet csakis egy tárgyból teendő javitóvizsgálatra utasítani. Megfelel a valóságnak, hogy a vizsgálaton dr. Karner Károly egyetemi megbízott előadó, ugyan nem mint a bizottság tagja, hanem mint érdeklődő jelen volt; ellenben nem felel meg a valóságnak, hogy ott " röhögött 44 volna. Ez ellen, valamint azon teljesen légből kapott állitás ellen, hogy a dékán vizsgálat folyamán a jelölttel szemben “ durva magatartást" tanúsított, nemcsak.az ily módon név szerint "bevádoltak", hanem az egész tanári kar