Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1923-1924
1924-05-28 / 1923/24. tanév hetedik rendes ülése
lob ságosnak azt, hogy azok, akik már éneket, sőt évtizedeket töltöttek el más fő,- nagy középiskolák tanszékein, éppen olyan javadalmazásba részesüljenek, mint azok a szerencsésebb és fiatalabb kartársak, akik semmi, vagy talán csak néhány évre terjedő előző tanári szolgálat után jutottak egyetemi rendes tanári kinevezéshez. A jog- és államtudományi kar a debreceni felterjesztésnek a lakáspénzek szabályozására vonatkozó részét teljes egészében osztja, ellenben az egyetemi tanári pótléknak a rendes tanári nyugdíjba leendő beszámítására vonatkozó véleményt aggályosnak látja, azt ellenben indokoltnak tartja, hogy ez a tanári pótlék a rendkívüli tanárokra is kiterjesztessék, valamint azt is, hogy a rendes javadalmazáshoz hozzá- csatoltassék, illetőleg abba beolvasztassák ép úgy, mint a bírói, vagy képesítési pótlékokkal is történt s ez annál is inkább indokolt volna, mert az egyetemi tanári status a bírói statussal szemben sokkal mostohábban van ellátva akkor, amidőn a társadalom az egyetemi tanárokkal szemben minden téren sokkal nagyobb igényeket támaszt, mint bármely más közszolgálati kathegoriákkal szem-