Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923

1922-11-29 / 1922/23. tanév harmadik rendes ülése

/^Rendelje el a vallás- és közok­tatásügyi minisztérium, hogy minden olyan doktori oklevél, mely Pozsonyban 1919. szeptember 1.-től 1920. július 31.-ig állíttatott ki, záros határidő alatt bemutatandó egyetemünk rectórának, tulajdonosa tartozik a szokásos egyete­i» mi igazoló bizottság előtt magát, ill. politikai viselkedését igazolni. Akit az igazoló bizottság igazol, annak dip­lomájára záradék vezettetik. Az ezen időköz alatt egyetemünktől kiállított és nem záradékolt jogi doktori diplomák -akár mert nem mutattak be, akár mert tulajdonosaik nem igazoltattak- elvesz­tik erejüket s joghatályukat. A rendelet szólhat általánosságban, de tartalmaz­hatja a 117 nevet is pontosan felsorol­va. Méltányos esetben megengedheti a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hogy a határidő lejárta után is le- folytattassék az igazoló eljárás- de a rendeletben ez a pont mellőzendő. A magam részéről a két alterna­tiv javaslat közül a másodikat, a ß> alatt emlitetu ajánlanám inkább elfo­gadásra.** Dr. Polner Ödön jog- és állam­tudomány kari prodékán a m.. kir. vallás és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz azon oknak bejelentését, hogy az egyetemi Tanács miért kivánja az igazoló eljá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom