Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923

1922-11-29 / 1922/23. tanév harmadik rendes ülése

zottság igazol, annak diplomájára zá­radék vezettetik. A nem záradékolt dip­lomák -akár mert nem muttattak be, akár mert tulajdonosaik nem igazoltattak- el­vesztik erejüket s joghatályukat. Mél­tányos esetben a határidő lejárta után is elrendelheti a vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium az igazolási eljárás lefolytatását. Ezek alapján határozati javaslatom a következő:. 1., A Tanács tisztelettel közli a vallás- és közoktatásügyi minisztérium­mal, hogy annak idején, 1920. jul. 27- én, azért kérte az igazold eljárás meg­indításának elrendelését azokkal szemben, akik az 1919/20. tanévben Pozsonyban a jogi karon vizsgálatot, vagy szigorla­tot tettek, illetőleg doktorrá avattat­tak, mert az illetőket nem volt módja ellenséges területen, az anyaországgal nem érintkezhetvén, igazoló eljárásnak alávetni s kétségtelennek tartotta, hogy különösen az ország meg nem szállott területéről odaszökött jelöltek között voltak, akik politikai szempontból, nem- zethüség tekintetében kifogás alá es­hettek. 2., A kivitelre vonatkozólag a Tanács a., a vizsgálatot és szigorlatot tett, de doktori diplomát akkor meg nem szerzett jelöltekre vonatkozólag kéri a vallás- és közoktatásügyi minisz­tériumot, rendelje el, hogy mindazok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom