Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923
1923-06-30 / 1922/23. tanév harmadik rendkívüli ülése
%\ giai akadémiai tanárt jelöli ny. r. ta* nárrá való kinevezésre;. 7., a Vallástörténet, vallásbölcsészet és keresztyén neveléstudomány tanszékére a bizottság a pályázatot meddőnek nyilvánítja, miután ezen tanszékre pályázóknak egyikét sem tartja egyetemi színvonalon állónak s ezen tanszék tárgyainak egyelőre helyettesit és utján való ellátását hozza javaslatba; 8., az Uj-szövetségi irásmagyárázat és rendszeres theológia segédtudományai tanszékének végleges betöltését a bizottság egyelőre nem javas ólja; azonban indítványozza, hogy ezen tanszékre pályázók közül Karner F. Károly, aki főiskolai tanulmányai során és kéziratban lévő munkáiban is kiváló képességeket mutat fel, aki azonban még fiatal koránál és önálló nyomtatásban megjelent irodalmi munkának hiányánál fogva e tanszékre most még nem jöhet konbináciőba,- egyelőre a tanszék dotációjának terhére az egyetemi adjunktusoknak megfelelően rendes fizetési osztályba sorozva, a tanszék helyettesítésével bizassék meg. Előterjesztettek után előadó javasolja, hogy miután a bizottságnak a tanszék betöltése körül tett intézkedései az alapitólevél 6. pontjában előirt formai kivánalmaknak mindenben megfelel, a SJanács a vegyes kijelölő bi0