Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1921-1922
1922-05-31 / 1921/22. tanév kilencedik rendes ülése
12., 186/1921-22.R.szám. Dr. Gyomlay Gyula 'bölcsészet,- nyelv- és tört énét tud ományk ári dékán, mint a Pozsonytól az 1921/22 .tanév elejével átjött m. kir. Erzsébet tudományegyetem jog- és államtudományi kara tanárainak és egyéb alkalmazottjainak a Párolyi- kormány, az u.n.- proletárdiktatúra és s cseh megszállás alatt tanús it ott magatartásuk megvizsgálására és a szabályszerű igazolási ügy előkészítésére az egyetem Tanácsának 1921-évi ncvember hő 23-án tartott III, rendes üléséből kiküldött igazoló bizottság elnöke jelenti, hogy az igazoló bizottság 1922.évi május hó 19—én tartott ülésében vette tárgyalásaié az érdekeltek által beterjesztett Írásbeli igazoló jelentéseket s beható tárgyalás után hozott egyhangú határozattal azt javasolja a t. Tanácsnak,hogy Dr. Polner Ödön, Dr. Palcsik Dezső, Dr. Pázmány Zoltán, / Dr. Eováts Perencz és Dr. Bozóky Géza ny.r. tanárokat, valamint Povalovszky. József pedellust a Párolja, kormány, az úgy nevezett proletárdiktatúra és a cseh megszállás a- latt tanúsított magatartásuk tekintetében igazolt vád' hiányában jelentse-ki