Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1919-1920

1920-03-26 / 1919/20. tanév harmadik rendes ülése

I bölcsészeti és a mathem. term. tud. karokon már fel is vegyék.- A rektor indítványára a tanács a minisztertanácsnak a ko lozsvári és a pozsonyi eg y.etem i - deiglenes budapesti elhelyezésére vonatkozó határozatát s a v.és k, miniszter urnák ebben való szives közreműködését őszinte örömmel és hálával veszi tudomásul, egyben ama reményének ad kif ej ezést,hogy a közoktatásügyi kormány jóvoltá­ból a közel iövő'ben az orvos tudómé­■i I/ . nyi karok budapesti elhelyezkedése is lehetővé fog válni. b*/Rektorjelenti, hogy az ideiglene­sen egyesített kolozsvári és pozsonyi egyetemek együttműködésének módozatai a közös értekezletben megái 1 apittattak, s a kormány ezen megállapodásokat jóvá­hagyta. Ugyancsak hozzájárult a miniszter- tanács ahhoz, hogy a pozsonyi egyetem, jogtudományi kara- a törvényhozás továb­bi intézkedéséig Pozsonyban folytassa működését. ­Tudomásul szolgál. n./Az imént közölt minisztertaná­csi határozatok folytán egyetemünk, bár kifelé és felfelé mint a kolozsvá­ri egyetemmel egyesített intézmény,de befelé külön állását megtartva, tehát hül ön rektori és dékáni hivatalokkal Budapesten megtelepedvén, hivatali helyi­ségekről is gondoskodás történt,- Neve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom