Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1917-1918

1917-09-15 / 1917/18. tanév első rendes ülése

> jesztést a legnagyobb jóindulattal fogadta s kegyes volt megígérni, hogy a nyár folyamán személyesen a helyszínén tájékozódik az ügy állá­, , , sár ól s minden lehetőt megt/sz a két kar felállítása érdekében. Ő Nagy- méltósága először augusztus 7-én szerencséltette egyetemünket látogo.- tásával, megtekintette a jogi kar helyiségeit, a jelenlevő tanárokkal tanácskozott az orvosi és bölcsésze­ti kar felállításának módjairól, majd augusztus 11-éré újabb érte­kezletet tűzött ki, melyen dr.Tóth Lajos min.tanácsos ur s a Pozsony­ban tartózkodó tanárok is megjelen­tek. Először dr.Bakay Lajos terjesz­tette elő az orvosi kar elhelyezé­sére a a szervezendő tanszékekre vo­natkozóan javaslatait, majd dr.Kor- nis Gyula hasonlókápen a bölcsésze­ti kar személyi, helyi és dologi szükségleteit ismertette. A kérdé­sek tüzetes tárgyalása után gr,Ap- ponyi Albert Ő Excellentiája kije­lentette, hogy nincsen akadálya an­nak, hogy 1918.januáriusában az or­vosi és a bölcsészet— nyelv- és tör­ténettudományi’' karok megnyíljanak. A szükséges intézkedéseket hajlandó a legrövidebb idő alatt elrendelni

Next

/
Oldalképek
Tartalom