Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1945-1946

1945. november 7., 1945/46. tanévi harmadik rendkívüli ülése - Jelenlévők felsorolása. - Távollévők felsorolása. - 1. Indítvány dr. Gálos László egyetemi magántanár egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. - 2. Dr. Csekey István ny. r. tanár kérelme négyheti szabadság tárgyában.

- 3 ­Hogy a szakkörök milyen véleménnyel vannak képességeiről, annak a bemutatására elég arra hivatkoznom, ^ogy harmadéve a Pázmány Péter tudo­mányegyetem teológiai kara első helyen jelölte őt az akkor üresedésben volt egyház jogi tanszékre. Minthogy tehát Gálos László egyfelől mint tanár igen eredményesen működött habilitációja óta, -másfelől pedig minthogy értékes tudományos munkásságot is javára Írhatunk, tisztelettel javasoljuk, hogy az egyete­mi nyilvános rendkívüli tanári cim adományozására vonatkozó szabályszerű eljárást megindítani méltóztassák. Az indítványhoz a Kar elvben hozzá­járul és a tárgy szabályszerű érdemle­ges megbirálására Dékán elnöklete alatt dr. Molnár Kálmán és dr« Holub József ny.r. tanárokból álló szakértő hármas bizottságot küldi ki. 2./ 152/L9^5-^6. D. sz. E 1 noklő dékán bemutatja dr. Osekey István ny.r. tanár, helyettes tanár kérvényét, melyben a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úrtól négyheti szabadságidő engedélyezését kéri. Dékán ismerteti a kérvény tartalmát ás az abban foglalt, minden te­kintetben helytálló indokokra tekintettel pártolólag történő felterjeszté­sét javasolja. A Kar egyhangúlag dékán javasla­ta értelmében határoz. K. m. f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom