Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1943-1944
1944. április 19., 1943/44 tanév hetedik rendes ülése
fel: 2./Dr.Tinkler János előadói jelentését a következőkben olvassa - Tekintetes Bizottság! A jog-és államtudományi kar azon megtisztelő megbízatását,hogy az elhalálozás folytán megüresedett közigazgatási és pénzügyi jogi tanszék előbb irt körét ellássam, nagy elfoglaltságomra való tekintettel nehezen vállaltam, mert tudatában voltam egyrészről a tárgykör kép- • viseletével járó felelősségnek, de különösen a nagy óvatosságot és körültekintést igénylő tanszék-betöltésének. Közel egy esztendőn át t kényszerültem majdnem kizárólag közigazgatástudománnyal foglalkozni; széles mederben, telje ^’odaadással kellett ezt tennem, mert mindjárt az év elején felmerült Ereky-Emlékkönyv gondola.távsl kapcsolatban azt a további megbiza tást is kaptam, hogy ezen tervezett kiadmányban bevezetőt irjak és az egyetem évzáró közgyűlésén emlékbeszédet tartsak. Most már hálával gondolok ezen súlyos kötelezettséggel történt terhelésben levő bizalomra: előadásaimat, gondolom,lelkiismeretesen megtartottam, az emlékbeszédet elkészitetteni^és hálámhoz most öröm járul, ha a Kar jelentésem bölcs mérlegelésével a tanszék betöltése iránt megfelelően intézkedik. Régi egyetemi gyakorlat, hogy a tanszék-betöltés alkalmával első sorban3,rendes professzorok esetleges óhajait, vagy igényét mérlegeljük, vagy talán még előbb: ugyanazon Kar tagjai közül a tárgykör változtatás iránti szándékot megbeszéljük. Tisztelettel jelentem,hogy a Budapesten szervezett tanszékek képviselőit figyelmen kivül hagyom, a Kolozsváron és Debrecenben működő professzorokra pedig nem gondolhatok, mert mindenik oly rövid idő óta tölti be ott a helyét, hogy erkölcsileg szinte lehetetlennek tartom, hogy onnan már most megváljék. így a Kar kebelében jelentkező esetleges tárgykör-változtatás gondolatát kérem mérlegelni. Ismeretes ugyanis a Kar igen tisztelt tagjai előtt, hogy Weis István kartársunk, aki tudományosan és a belügyminisztérium tervényelőkészitő osztályán gyakorlatilag egy életen keresztül