Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1943-1944

1944. február 8., 1943/44 tanév ötödik rendes ülése

-7-\0\\ tudományi doktori oklevelet nyert tanfolyami hallgatókra vonatkozóan is olyképen,hogy az ilyenek a rendes egyetemi tanulmányok során hall­gatott azonos, illetve rokon stúdiumoknak újbóli hallgatása alól a szo­ciális tanfolyamon felmentessenek. Ilyen tárgyak a következők:etika, közgazdaságtan, magyar társadalom kialakulásának története, statisz­tika, alkotmányfejlődési ismeretek, büntetőjogi ismeretek, magánjogi ismeretek, közigazgatási ismeretek, társadalomtan és nemzetiségi kér­­dé sek. Tisztelettel javasolom méltóztassék előterjesztést tenni a m. kir.belügyminiszter úrhoz, hogy az itt felsorolt tárgyak beszámításá­nak figyelembevételével a jogi, vagy államtudományi doktorátussal már rendelkező szociális tanfolyami hallgatók a tanfolyamot a fenti tárgyak hallgatásának elismerése következtében két egymásra következő elméleti félév alatt végezhessék el. Előterjesztésem értelmében tisztelettel kérem a tekintetes Kart, hogy az alábbi tanfolyami hallgatók tanulmányi beszámítási kérvénye tár gyában határozatot hozni méltóztassék. 33/1943—44.Dr.Garadnay Béla,aki Pécsett, 1912.október hó 15.-én született, róm.kath.vallásu. A jog-és államtudományi karon már Hallgatott közgazdaságtan,tár sadalomtan, statisztika, magyar társadalom kialakulásának története, közigazgatási ismeretek, büntetőjogi ismeretek, nemzetiségi kérdések, a gazdasági jog, valamint a szociális statisztika^szeminárium és gyakor­lat, közigazgatási eljárási szeminárium és gyakorlat beszámítását kéri. A jog-és államtudományi kar folyamodó azi­ránt! kérelmét,hogy az egyetemi szociális tanfolyami tanulmányok során fel nem vett közgazdaságtan, társadalomtan, statisztika módszere, magyar társadalom kialakulásának története, közigazgatási ismeretek, magán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom