Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1941-1942
1941. november 24., 1941/42 tanév harmadik rendes ülése
-P £_ Mo és katonai felavatási igazolványa alapján részére a végbizonyítvány az 1941A2*tanév első felének lezárása után kiadható legyen,a bio-5/5-1930. számú YKM. rendelet értelmében teljesítette. / I2y/ Molnár Kálmán ny.r. tanár, e.i. dékán dr. Esztergán Lajos polgármesternek egyetemi c.ny.rk. tanári cimmel való kitüntetése ügyében az alábbi jelentést terjeszti a Kar elé: Tekintetes Kar! Tisztelettel bejelentem a tekintetes Karnak, hogy tu.dománykarunk kezdeményezése folytán a m.kir.vallás- és közoktatásügyi miniszter ur előterjesztésére Kormányzó Urunk Ö Főméltósága dr Esztergár Lajos pécsi m.kir. Erzsébet Tudományegyetemi meghívott előadó, Pécs szabad királyi város polgármesterének a szociális közigazgatás fejlesztése;és a tudományos irodalom művelése terén szerzett érdemei elismeréséül a Budapesten, 1941. november 5-én kelt legfelsőbb elhatározásával az egyetemi rendkívüli tanári címet adományozni méltóztatott. Dr, Esztergár Lajost ebből az alkalomból karunk nevében is melegen köszöntöttem. Tudomásul szolgál. 13./ dr Molnár Kálmán ny.r.tanár, e,i.dékán javasolja, hogy a kari segély- és rendelkezési alapokból egy-egy 200 P-s névértékű erdélyi nyereménykötvény jegyeztessék, tekintettel a hazafias célra és a kötvények gyümölcsöző voltára. A Kar előadó dékán javaslatát egyhangúlag elfogadja és felhatalmazza a dékánt, hogy javaslatának megfelelően saját hatáskörében tegye meg a szükséges intézkedéseket. ©' dr Molnár Kálmán ny.r.tanár, e.i.dékán a más állás betöltésére rendelt egyetemi tanárok tanszékének fenn nem tartása tárgyában javasolja, hogy a kar az alábbi felterjesztéssel forduljon a m.kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz: