Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941
1940. november 5., 1940/41 tanév második rendes ülése
IQ _p_ Los onesy István miniszteri se- édtitkárt a jogbölcseleti tanszékre egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá nevei fce :i. Dr.Ereky István, dr.vitéz Surányi-Unger Tivadar,dr. Weis István és dx.Losonczy István az egyetemi tanári hivatalos esküt október hó 30.-án a Rector Magnificus, illetve a Tanács kezdje letették, s ezzel karunknak tagjaivá váltak. Valamennyiőnk igaz érzelmeit juttatom kifejezésre,amikor a kormányzói kegynek Óriás Nándorral szemben történt megnyilvánulása felett őszinte örömemnek adok kifejezést, Öméltóságát,aki már egy éve működik karunk római jogi tanszékén, s akit mindegyikünkkel a kar társi szeretet és nagyrabecsülés erős szálai fűznek össze, ebből az alkalomból kartársi szeretettel és ragaszkodással köszöntőm és további munkássárgára Isten áldását kérem. Őszinte örömünknek adok kifejezést afelett is, hogy a karunkon folyó évi augusztus hó 31.-ke óta megüresedett közigazgatási és yyi jogi tanszékre, valamint a karunkon 193V. július 1-e óta szünetelő közgazdaságtan—és pénzügyi;ani tanszékre a kormányzói kegy azt az Ereky Istvánt, karunk érdemes, régi, volt tagját és azt a vitéz Surányi- Unger Tivadart juttatta, akiket karunk f.évi október hó 9.-én és 10-én tartott III.és IV.rendkívüli kari üléséből ezekre a tanszékekre meghivott Weis István Öméltóságának és volt kedves tanítványunknak, büntetőjogi magántanárunknak,Losonezy István Önagyságának, a karunkon társadalomtan és társadalomtudományi,illetve jogbölcseleti tanszékre történt kinevezését a legfelsőbb elhatározás iránti mély tisztelettel és a kinevezettek tudományos munkásságára alapított azzal a meggyőződéssel vesszük tudomásul, hogy az ő jövőbeni, a Kar szerves egészébe beleilleszkedő munkájuk a Dunántúl nagy feladatokra hivatott egyetemén mélységes hivatásérzéssel dolgozó karunk munkájának sikerét csak öregbítheti. Ennek a Karnak az 1934. julius elseje óta hivatalból lecsökkenteti létszámában, itt a Dunántúl végt)várában és a magyar nemzeti lét szempontjából egyik legexponáltabb állomásán, az évek során olyan őszinte harmónia és az egymásnak kölcsönös megbecsülésén felépülő olyan szoros összetartozás érzete alakult ki, amely foko-
