Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941

1941. június 17., 1940/41 tanév tizedik rendes ülése

-45-előirt nyilvánosság lehetetlenné tétele, másrészt az intenzív szemi­náriumi tanulmányok folytonosságának megakasztása. A3 átszervezéssel kapcsolatban a jogi kari dékán e hizást kapott az egyetem szervezeti szabályzatának ideiglenes módosítására vonatkozó tervezet elkészítésére. Ebben a tervezetben igyekeztem a jogfolytonosság gondolatát kidomborítani, sajnos,mint értesültem, a méltánylásnak c: ekély kilátása mellett. Ugyancsak az átszervezéssel kapcsolatban egészen uj feladatként karunkra hárult a bölcsészeti kari lektorok átvétele és uj problémaként felmerült a bölcsészka­ri magántanárok átképesitésének súlyos kérdése is. A második szemeszter elején nehéz feladat elé állította ka­runkat az uj tandijrendelet,amelynek következtében az életbelépte­tési nehézségek miatt második félévi előadásainkat nem tudtuk idejé­ben megkezdeni. Országunk, Isten segítségével bekövetkezett uj gyarapodá­sa és a 35 éven át elszakított Dél visszatérése, hála a Gondviselés­nek karunknak is újabb gyarapodását idézte elő. Ezúttal hallgatóink­ban és szigorlóinkban gyarapodtunk. A Délnek csapataink és 3 szövetsé­ges német csapatok elfoglalása következtében a volt Jugoszlávia terü­letén a jogi főoktatás átmenetileg szünetel, a szabadkai jugoszláv állami jogakadémia pedig megszüntetés előtt áll. Ennek következtében a katonai kormányzat a jugoszláviai magyar joghallgatókat, különöskép­pen a szabadkai joghallgatókat, a pécsi egyetem jog-és» államtudományi karára irányitotta. Ennek az intézkedésnek az eredményét méltóztattok ismerni. A bácskai magyar fiuk szeretettel jöttek közénk és hiszem, hogy derék és szorgalmas hallgatóink lesznek. Tekintetes Jog-és Államtudományi Kar! A rendes folyó dékáni munkák mellett ezeknek a rendkí­vüli és sorsdöntő intézkedéseknek ellátása lehetetlen lett volna a Kar tagjainak baráti támogatása nélkül. Ezért is nagyon hálás vagyok a Karnak,hogy barátságukkal és bölcs tanácsaikkal ebben a munkámban támogatni kegyesek voltak. Jól esett látnom, hogy az az összhang,amely közöttünk eddig is fennállott, a megnövekedett és megújult karban ezen tanév folyamán talán még bensőbbé és erősebbé fejlődött ki. JLS^-

Next

/
Oldalképek
Tartalom