Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1939-1940

1940. január 24., 1939/40 tanév ötödik rendes ülése

Z9-6' a rangfiatalabbakat megelőzzék, s az a méltánytalanság, hogy a rang­ban fiatalabb tisztviselő a rangidősebbet megelőzhesse és alőtte az illető fizetési osztály A.fizetési csoportjába juthasson, elkerültes­­sék. dr.Nyakas János ennek az elvnek megállapításával méltán várhatta tehát,hogy dr.Margitai Antal budapesti kir.magyar Pázmány Péter Tudományegyetemi és Csorba Sándor József Nádor műegyetemi ta­nácsjegyzőknek, mint rangidősebb kartársainak nyugalombavonulása után a VI.fiz.ostály A.csoportjába elő fog lépni. Annak ellenére azonban, hogy dr. Nyakas János úgy életkorra,mint szolgálati időre nézve a legidősebb magyar egyetemi tanácsjegyző volt, 1937.-ben a VI.fiz.oszt.A.csoportjába nem ő,hanem Badics Antal miniszteri titkár lett kinevezve, 5 évvel később pedig az újabb kinevezések alkalmával szintén mellőzve lett, s az őt megillető A.fiz.csoport­ba megint nem ő, hanem más került. Minthogy ez a mellőzés dr. Nyakas Jánost teljesen érde­­metlenül érte, van szerencsém tisztelettel javasolni, hogy karunk tegyen előterjesztést az egyetemi Tanácshoz és kérelmezze azt,hogy hogy az egyetem rector magnificusa rámutatva arra a méltánytalan­ságra,mely a mindig kifogástalanul és fellebvalói teljes megelége­désére működő dr. Nyakas János egyetemi tanácsjegyzőt érte, járjon közbe a nagyméltóságu m.kir.vallás-és közoktatásügyi miniszter ur­nái és kérje azt,hogy dr. Nyakas János érdemes közszolgálatára,vala­mint a minisztériumban kifejlődött gyakorlatra való tekintettel nyu­galomba vonulása előtt az V.fiz.osztályba neveztessék ki, vagyis, ha már tényleges szolgálata alatt a jogos előléptetést nem érte el, legalább nyugdíjaztatása után jusson az előlépée anyagi előnyeihez. Az a körülmény,hogy dr. Nyakas János még csak a VI.fiz. osztály B., nem pedig A.csoportjában van, előléptetését nem aka­dályozhatja meg, mert már ismételve előfordult,hogy állami tiszt­viselő, nemcsak fizetési csoport,hanem egyenesen több fizetési osztály átugrásával került magasabb fizetési osztályba. Indítványomnak előterjesztését azzal indokolom,hogy karunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom