Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1937-1938
1938. június 21., 1937/38 tanév tizedik rendes ülése
Nehéz szivvel válók meg az Erzsébet Egyetemtől,melyet megalapítása óta, tehát 24 éven át hűséggel és szeretettel szolgáltam. Különösen fájdalmas pedig,hogy búcsúznom kell közvetlen munkatársaimtól, tőletek kedves barátaim és kartársaim. Hiába próbálnám leplezni, nehéz szivvel és mély meghatottsággal válók el tőletek, nemcsak azért, mert nem könnyű dolog elhagyni a megszokott munkateret, ahol több, mint négy évtizeden át hirdettem a jog-és igazság eszméit, hanem főleg azért mert Istenhozzádot kell mondanom azoknak, akikhez nemcsak a kulturmunkának és feladatoknak közössége, de a kartársi együttérzés és baráti szeretet köteléke is oly bensőségesen hozzáfűzött. A bucsuzás fájdalmát enyhíti, s távozásomat némileg megkönnyíti az a felemelő tudat, hogy hivatásom útját rendíthetetlen kötelességtudással jártam meg, hogy előadásaimban mindig a tiszta meggyőződésemből fakadó igazságokat hirdettem, s hogy hosszú tanári pályámon kifejtett munkásságomban állandóan a tudományos miveltség és az egyetemi oktatás eszményei irányítottak, amelyeknek magánérdekeimet mindenkor alárendeltem. S emellett úgy érzem, hogy tanítványaimnak nemcsak elméjéhez, de szivéhez is megtaláltam az utat, amit abból az örvendetes tapasztalásból merek következtetni, hogy tanítványaim, - mint erre a Dékán Ur Öméltósága is utalni méltóztatott, - állandó bizalommal és ragaszkodással viseltettek irányomban. Pedig szigorú tanár voltam. De tanítványaim úgy vélem, tudták és érezték, hogy szigorúságom atyai jóindulattal párosult és hogy szeretetteljes támogatásomra és jogos kívánságaik felkarolására mindenkor számíthattak. Tanítói tevékenységem egyik vezérelve volt biztosítani azt, hogy hallgatóim majdan megbirkózhassanak a magyar élet nagy problémáival, s az életbe kilépve illő felkészültséggel tudjanak abban a hivatáskörben, melyet az isteni gondviselés jelöl ki számukra,
