Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1932-1933

1933. február 22., 1932/33 tanév hatodik rendes ülése

— ?a^ ha nem lett volna o maga a magyar jö­vőbe vetett hitnek, a nemzeti megúj­hodásnak a prófétája, aki éppen halá­la előtt tartott beszédeiben tett meg­nyugtató nyilatkozatokat, líekünk ma­gyar jogászoknak szent kötelességünk lészen a trianoni revíziós peren az o szellemében munkálkodni, hinni az o hitével, dolgozni az Ő szorgalmával, küzdeni az o kitartásával, hogy árva hazunkra ismét lény derüljön. Az Erzsébet egyetemet mindenko­ron nagyon kedvelte a nagy halott. Mondhatni, az o jóságának köszönhető, az egyetem létezése. Ezért,amint az egyetem Tana esa Istenben boldogult Apponyi Albert grófnak, az egyetemnek teljes egyetemmé való kifejlesztőjének és elsá tiszteletbeli doktorának hall­hatatlan emlékét a tanácsülés jegyző­könyvileg megörökítette, úgy javaslom, hogy a békerevizió nagy jogászának em­lékét karunk is jelen ülésének jegyző­könyvében örökítse meg." Á ksr ily en értelemben határoz. Elnöklő dékán tisztelettel je­lenti még, hogy a Tanács határozata értelmében 1(Jöö.március lö-én az egye­tem külön emlékünnepélyen kíván adózni a nagy halottnak, és ezen az emiékbe­­szea megtartására a jog-és államtudo­mányi kar dékánját kérte fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom