Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1931-1932

1932. április 20., 1931/32 tanév nyolcadik rendes ülése

Ul-ifi. megjelent dolgoznia alapján ismert. /I szaktanári véleményes jelentés szerint pályázó tanulmánya *oly ma­gas tudományos színvonalról és fo­lyamodó közgazdaság és mennyiség ta­ni ismereteinek oly alaposságáról és széles köréről, valamint az ön­álló kutatásra való olyan készségéről tanúskodik, melyek alapján joggal feltehető, hogy folyamodó a közgaz­daságtan terén komoly, tudományos értékű munkásságot fog kifejteni. " Ez az ajánlás indokolja azt, hogy a hiányos felszerelési! folyamodvány d apára tát or voltam javasolni- pályá­zó kérvényének pártolólag való fel­­terjesztését. Dr. szabó István /született 1905./ református vallása. Egyetemünk könyvtárának 1924. juníus hó 1 óta napidíjasa. Bár alapvizsgái és ál­lamtudományi szigorlatai gyengén sikerültek, szemináriumi munkássága nincsen, tekintve egyetemünk tiszt­viselői karához való tartozását és azt a konkrét célt, hogy a könyvtá­rak jogviszonyaira vonatkozó törvé­nyeket és rendeleteket összegyűjtse és rendezze, indokoltnak látom, hogy belföldi kutató ösztöndíjban részé­­sitt essék. Egyetemi könyvtárunk t­­gazgatójának nyilatkozata szerint nyolc évi szolgálata alatt mindenkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom