Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1931-1932
1932. április 20., 1931/32 tanév nyolcadik rendes ülése
Hústól szeptemberig külföldi ösztöndíjjal a Geneva nonool of international studies ml Igatója volt, jelenleg pedig a kiéli egyetemen, mint csereösztóndijas folytatja nemzetközi jogi tanulmányait, ügy a szaktanári ajánlás, mint Charles manning tutor és Alfred zimmern igazgató /Genf/ és Hühl and professzor /Kiel/ ajánlásai egybehangzóan pályázó kiváló készségéről nyilatkoznak a nemzetközi jog tudományos művelését illetően. Alikor tehát karunk e kiváló tanítványa a külföldről visszatér feltétlenül szükséges, hogy mód nyíljon számára a nemzetközi jog terén, tervei szerint való továbbmüvelésére. Nagy haszonnal fog járni végül karunkra nézve az is, ha a nemzetközi jogi szemináriumban külföldön szerzett ismereteit a többi nallgctók előtt érvényesített. 11. ür. somogyi rerenc /született 1906. junius 25/, róm.kath. vallüsu, egyszerűen érett, i. alapvizsgáját szótöbbséggel, ii. alapvizsgáját egyhangú kitüntetéssel, m. aiapvizsgaját szótöbbséges kitüntetéssel, államtudományi szigorlatait egyhangú kitüntetéssel tette le. Karunkon a jogtörténeti, közjogi és közgazdasági szemináriumban nagy szorgalommal vett részt, nárom pályadíjjal jutalmazott egyetemi pályaműn-