Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1928-1929
1928. október 17., 1928/29 tanév második rendes ülése
33-lőrét, rendszerét, és tárgyalási módját dióhéj lan vázolja és ki jelenti, hogy az előadási anyag tekintet éhen alá kívánja magát vetni, az egyetem részéről megszabandó utasításoknak. 4./ Folyamodó csatolja tudományos dolgozatai felsorolását, amelyből kitűnik, hogy az abban említettek közül főként * A korlátolt felelősségi! társaság* című nagyobb terjedelmi! tudományos dolgozata alapján kívánja elnyerni az egyetemi magántanári képesítést. Minthogy folyamodó a hívatolt miniszteri rendeletben felsorolt formai követelményeknek mindenben megfelel és az a tárgyf amelyből habili tdiósát kéri, az egyetem tanulmányi köréhez tartozik, von szerencsém tisztelettel indítványozni,hogy a szőbanforgó miniszteri rendelet 8.§-a alapján mélt áztassák vita nélkül titkos szavazással arra nézve határozni, vájjon személyi minősült s ég énéi fogva folyamodót a tekintetes Kar a habílitáciős eljárás alá bocsájtja-e, azután pedig ennek a szavazásnak eredményéhez’ képest az előirt további 1 epések tekint etében intézkedik. Többek hozzászólása után a kar arra az álláspontra helyezkedik,hogy Szende személyi minősitltségét szavazással döntse el. Elnöklő dékán elrendeli a titkos szavazást,melynek eredményeképen