Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1923-1924

1924. május 24., 1923/24 tanév nyolcadik rendes ülése

ami felett sajnos jelenleg Bea rendel­kezünk.Épen ezért számolva az adott hely­zettel egy nagyobb külföldi felvilágosi­­tó propaganda-akció mikénti kiépítésé­nek részletező kifejtésétől ezúttal el­tekintünk, és annak a felvilágositő akci­ónak továbbfejlesztését javasoljuk,ame­lyet a gróf Apponyi Albert elnöksége alatt működő Magyar Külügyi Társaság bevezetett-. A Magyar Külügyi Társaság,amint köztudomású gréfr Apponyi Albert személyé­ben a közelmúltban e téren alig megbe­csülhető tevékenységet fejtett ki.De, amint a Társaság nagynevű elnöke amerikai Htjáról tartott beszámolójában kiemelte, félő,hogy ellenségeink igyekezni fognak .á hatást ellensulyózni.Aminek ki3érlete már Bisg is történt. Szükséges tehát a közállapotaink iránt felébresztett amerikai érdeklődés ébrentartása,s a rágalmazási hadjárat ki­­védelmezése.Tudomásunk szerint a Magyar Külügyi Társaság egyik tagja hasonló célból jelenleg Amerikában tartózkodik. Igen helyes lenne a Külügyi Társaságot esen akciójában minél erősebben támogatni, de akként hogy a kormány jeles szakembe­reket ,főleg kiváló nemzetközi jogi,gazda­sági, köz jogi s politikai ismeretekkel és • • " - • N' Megfelelő külföldi összeköttetésekkel rendelkező egyetemi jogtanárokat akár,

Next

/
Oldalképek
Tartalom