Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1922-1923

1923. március 9., 1922/23 tanév hatodik rendes ülése

3^ módon lehetne sikeresen felvenni a magyar társadalmi szervezeteimet:, e­­gyesülét elmet: az érintkezést a Nem­zetet: Szövetségével, véleménye sze­rint a népszövetséggel való érintke­zés megteremtésének első fázisa a külföld felvilágosításában állhat, vagyis minden nem hivatalos magyar erkölcsi testületnek, egyesületnek elsősorban is maga különleges termé­szetének és hivatásának megfelelő felvilágosító munkára kell válalkoz­­nia. így a magyar egyetemeknek,. Ma­gyarország .jelenlegi helyzetében, a­­lig lehet közelebbi feladata, mint a Nemzetek Szövetségét annak szervei, elsősorban titkársága utján felvilá­gosítani a magyar állam kulturális problem Írói, mint amelyek a nyugati kultúrának egyetemleges közös prob­lémái. Majd az érdeklődés felébreszté­sével és annak állandó ébrentartásá­val a megoldásra vezető módozatokra lesz rámutatandó. Éppen ezért egyete­münk szempontjából a Nemetek Szövet­sége titkárságához francia nyelven szerkesztett, alaposan megindokolt me­morandum volna intézendő, mely tüzete­sen kifejtené először, hogyha m.kir. Erzsébet-tudományegyetem száműzetésé­vel minő értékeket veszített el. Másod­szor részletesen ismertetné, hogy je­lenleg milyen /:elhelyezkedési , fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom