Pécsi Tanárképző Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1962-1963
1962. december 15., tanácsülés - Napirend: - Az utolsó tanácsülés óta érkezett közérdekű rendeletek ismertetése. - Közérdekű bejelentések.
■10. Szükséges, hogy az igazg tóság is messzemenően vegye figyelembe az oktatók szabadideje biztosításának xbxl szempontját ás ne induljon ki abból, hogy az oktatók az igazgatóság» bármikor berendelhetők* Általában: a munka érdekében takarékoskodjunk egymás időjével. Szabályozni kellene a Főiskola nyári nyitvatartásit is. Az épület rendszeresen legyen nyitva este 8-ig és a dolgozni kivání oktatók ne legyenek kitéve zaklatásnak amiért bent akarnak maradni. A Főiskola korábbi beosúkását egyértelműén meg kellene tiltani, nehogy továbbra is azzal küldjenek haza nyáron délután:"egy-két emberért nem érderes nyitva- \ tartani". Általában: mivel úgyis kevés a tudományos munkára jutó szabad idő, tegyünk meg mindent, hogy nyugodtan, elmélyülte», zaklatásmentesen tudjunk dolgozni, Va3 Károly tanszékhez.: Megragadott pártvezetősegünk finom elemzése a főiskolai tudományos munka helyzetéről, a többi felsőoktatási intézményhez való viszonyításáról és azok a következtetések, amelyeket elemző es Ösazehaaoniitó munkájának eredményiből vont le, ügy vélem, Tudományos Bizottságunk tevékenységének alapjait ezek a megállapítások adhatják, huzamos idei , igen hasznosak voltak a felszólalások is, amelyek - különösen Temesi dr,-éz - a gyakorlati tevékenység útjait a pártvezetőség téziseinek szel Lemében jelölték ki. Magam a pártvezetŐ3ég azon téziséhez szeretnék röviden refleksziókat fűzni, amely szerint "a főiskolai tudományos munka jellegének igazodnia kell a főiskolai munka alapvető céljához, a tanárképzéshez '* Korosmáros elvtárs - nagyon helyesen - ehhez még hozzáfűzte, hogy ezt a jelleget a methodikai irányultság adja meg, anélkül, hogy egypillanatra is elsődleges akarna lenni a szak- tudományos kutató munka felett, Én ebben a vonatkozásban Kiss ±ú Árpád nézetét vallom magaménak. Azt irta ui,, hogy a tanár a feléje irányuló fokozott társadalmi igényeknek csak akkor tud eleget tenni, ha egyként nyitott egyéniség lesz mind szaktárgyai, mind a pedagó ia /metnodika/ felé s ez azt is jelenti, hogy nemcsak érdeklődése vans e területek tuuományoa eredményei iránt, hanem maga is képt3 s adott esetben kész is e területeken tudományos kutató munkára, Kiss Árpád következtetésként sürgeti, hogy a tanárképzéssel foglalkozó intézményeket tehát el kell látni megfelelő kutató intézetekkel, amelyek ezeken a területeken elvégzik a tanárképzés feladatait. Anélkül, hogy ezt a logikus következtetést magamévá tenném « nagyon is utópisztikus dolof lenne ez jelenlegi adottságaink alapján állva-, azt minden esetre el lehet, sőt kell is belőle fogadnunk, hogy a tanárképző főiskolán minden munkának, igy a tudományos munka minden válfajának is, tehát mind a szaktudományos, mind a methodikai kutató munkának, az alapcélt, a tanárképzést kell szolgálnia, annak szerves részeként kell folynia, /hogy azután ez a kutató munka egyben csatlakozik a tudományos kutatás szervezett munkálataihoz, az szinte természetej, de ez egyáltalán nem záija ki az alapirányulást, azzal semmiféle ellentétben vagy Összeütközésben nincs és nem is lehet/, fcn úgy látom, hogy ez a megoldásra váré feladat a tanárképző főiskolákon. Hagyományosan kitaposott járatai vannak a felsőoktatási intézményekben folyó /egyoldalúan/ szaktudományos kutató munkának. Ez a munka azonban nem a tanárképzést, hanem a tudományos utánpótlás szolgálatában állt, elválasztva ezt a feladatot a tanárképzéstől azzal is, hogy magát a kutató tudományos munkát és munkást fölébe helyezte az oktató- nevelő munkának és munkásnak. Ettől a szemlélettől s ennek következményeitől nem, vagy csak igen nehezen és lassan, tudnak m gszabadulni hagyományos felsőoktatási intézményeink dolgozói, sokszor még a felső irányitás képviselői is, A mi főiskolánk sajátos arculatát a többi felsőoktatási intézmény közt az adja meg, hogy különleges érzékenységgel reagál társ a dalműnk igénye Lre, lelkesen és hozzáértéssel dolgozik minden olyan probléma megoldásán, amelyet szélesedő kulturális forradalmunk a tanárk pzés területére vetít, hadd utaljak itt csak a reformmunkálatokra: hogyan fórjuk fel ezeket a feladatokat s milyen lelkesen munkálodunk rajtuk, az közismert. Én azt hiszem, a mi ?ud,BizottSágunk akkor alkalmazkodik legjobbal főiskolánk sajátos aroulatához, ha ^ondozáv
