Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1953-1954

1954. április 23., kibővített tanácsülés - Napirend: - 1. A Párt Központi Vezetősége Határozatának megvitatása közoktatásunk helyzetéről, különös tekintettel főiskolánk helyzetére.

Eérése, ogy az ideológiai oktatás keretén belül szükségét érzik a fi­lozófiai oktatásnak is. v dr.ftorosmáros Iván? A Pávthatározat célja a színvonalasabb*- jobb tanárképzés, ^rvenäetes, bogy a lemorzsolódás elleni bare más tartal­mat kapott. Ma már a minőségi munkát nem az elért számszerű adatok jel­zik, Valóban a biológia oktatása túlzsúfoltságot eredményez. Eredmény- . telenség esetén a tanszék dolgozóit tették felelőssé. _en nézték<meg a. hallgató adottságait, még két évvel ezelőtt is, aki főiskolára jött, annak el kellett, végezni azt. Ez ma már megszűnt. A minőségi munka elő­feltétele, hogy azok kerüljenek be, akik erre alkalmasak. Eddig a íaeny- nyisó&i munka volt előtérben, mert re-dkivül nagy hiány volt pedagógus­ból. Elérkeztünk azonban odáig, bogy ez a helyzet szünŐben van, Így minden területen a minőséget produkálhatjuk. ®zentul aki 3 választott szakra jön, már középiskolában foglalkozott a kérdéses tárggyal, ren­delkezik alapismerettel és van bizonyíték, hogy el is tudja végezni, "eir lesz baj, ho,~y esetleg 5 hallgatóval kevesebbet tudunk felvenni egy-egy szakra. Sem a számszerű adat dönti el a mineségi runks eredmé­nyét. I&lepdi LőszIónét Á színvonalas képzés érdekében sokkel nagyobb súlyt kell a gyakorló iskpla fejlesztésére is fordítani, Áz általános iskolákban erős javulást tapasztalhatunk, de különösen szűk égés len­ne ez 0 gyakorló iskolában, ahol nem mindenesetben zavartalan még ez oktatás föltételeinek biztosítása. Ilyen hiányok pl. az egyes szakcso­portok nem rendelkeznek szakkönyvekkel, 3 szertárak felszerelése hiá­nyos. Pl.történelem és földrajz sze tárban még nincs sem szekrény, sem állvány, ahova a szükséges felszerelést elhelyezhetnénk.' általában hiányosak az alapfelszerelések, ami különösen hiba azért, mert a hall­gatók nem - ismerkedhetnek meg velük s iy kikerülve ismereteiket nem hasznosíthatják, A gyakorló iskolában szakköröket összevontak, sőt tö­röltek. Eszel szintén a'képzésben állt be hiányosság. Jó lenne, ha egy meghatározott összeggel rendelkezne a gyakorló iskola, amiből tervet készíthetne 3 beszerzésekre vonatkozóan. Ögszfelszerelésre a gyek•is­kola p.500,- Ft-ot kapott, de csak a földrajz síapfelszerelése 5.000,- *t-ba kerül. Az esztétikai nevelés.érdekében dekorációs felszerelésre is szükség lenne, -^zek a tények mind elősegítenék a jobb tanárképzést. Csincsik Imre» A minőségi tanárképzésnek kát akadály*. vans a két­éves'és 3 szakosításokat felül kellene vizsgálni, Rend­szeres tanulás csak igy véllhat lehetségessé «Rendszeres tanulás alatt nem jz óráról- órára való készülést értem, hanem helyesen gazdálkodni az idővel, és a munkát nagyobb időegységekre lehessen elosztani, üzérin­ts, * szemináriumokon ne feleltetés legyen, hanem oz egyes problémákat legyen alkalom mélyebben elnézni, a részleteket előadni és igy egyben az előadói készsége is fejlődik a hallgatónak, á marxizmus tanszék felé javasolja, hogy szeretnének többet foglalkozni a filozófiával, a szemi­náriumokon ne engedjék1meg a frázisok használatát. Pr.ozanto Károly igazgató« Az eddigi felszólalásokból kitűnik, no§y 3 szükséges szakmai pedagógia és módsaertani Ismereteket a hall­gatók elsajátítsák és *zt a gyakorlatban alkalmazni is tudják. A fo- iskolai képzést feltétlenül három évre kell felemelni a gyakorló év /4.§v, megtartásával. A gyakorló évhez feltétlen ragaszkodnunk kell, S?7ÍkÍT sem nyernénk. Sajnálatos, hogy a szakérettségis hallgatok tanulmányi átlaga a főiskolai átlag alatt van, ami jórészt az elokepzettseg hiányából ered. Az egyes érdekelt tanszékeknek segi- !• ? «yeogabb tanulóikat. Több teret, lehetőséget kell adni az onj llw at unka módszerek kialakítására. A gyakorló évesek közül még sokan

Next

/
Oldalképek
Tartalom