Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1952-1953
1953. június 24., tanácsülés - Napirend: - 1. A gyakorlati kiképzés kérdései. - 2. A kádermunkáról.
-6— nsk és a szem.ü,előadónak, kettőjüknek a feipdata. Hiba volt az, Hogy a káderunkéba nem vonták bele pl* a ’jak.iskola igazgatóját, Igen sokszor a gyak.iscola egyszerűen nár kész tények elé állt, és a éheméit kádert az áthelyezése előtt közvetlenül, vagy méf:inkább utána ismerték eg csupán, A jövőben a kollektiv kádermunka elveinek érvényesítésével küszöböljük ki ezt 3 hiányosságot, azzal, hogy ezentúl minden káder szerzéséért éa javaslatáért legelsősprben a tanszékvezető és a gyak. iskola igazgatója a felelős, ©int a legelső káderesek, azután következik a szu.eíőadó, oki felelős azért, hogy politikai és egyéb hibák ne csússzanak bele a káderezerzésbe, és legvégső fölön pedig az igazgató ' a legfőbb káderes, ©ki felelős az egész főiskola káderműnk éjéért, ’, Politikai hiányosság a káderszerzésben továbbá az* ho^y a párttagok kevés számmal vannak képviselve a főiskolán, ahol a Párt erejének nemcsak minőségben, de bizonyos számú mennyiségben is meg kellene mutatkoz‘ nia, Maiinak tanszékek, ahol csupán 1-1 párttag képviseli a Pártot, mint pl. a matematikai, magyar nyelvi, és rajz tanszékeken. A legkirívóbb jelenség a testnevelési tanszéken tapasztalható, amely igen népes tanszék, és egy párttag sincsen közöttük, Heg is latszik ez a testnevelési tanszék politikai munkájának hiányosságéban, mert az évvégi vizsgákon^, 8 testnevelési szel os hallgató bukott meg aerrizmuoból. Kádermunkánk további hiányossága volt az, ho-y ez a munka nem volt eléggé rendszeres,’ hanem kampányfeladatokhoz kötött, A kádermunkának folyamatosnak kell lennie. A- káderkutatásnak és a káderek megismerésének egész évben kell folynia, Ez azonban eddig nem igy volt. Hasonlóképen nincs még teljesen végrehajtva a Párt k-V-ónek az a határozata, hogy határidőn belül, legkésőbb ez év áprilisáig minden káderről friss és folyamatos nyilvántartás legyen felfektetve és vezetve a személyzeti csoportnál és pontos információé gnyag begyüjtl/tS. Ezt a hiányosságot pótolni kell, mégpedig úgy, hogy a rendelet szerint minden héten leg- » alább ít káderral, de a teljes feldolgozásig még többel, is foglalkozni kell és az anyagukat rendezni. Reális munkatervet kell elmésziteni,hogy naponta hány káderrel tud a szü.csoport foglalkozni és ehhez a munka- tervhez ragaszkodni kell. A jövőben ennek érvényt ell szerezni. Hikics Lászlóné kommunista becsületességgel és hozzáértés el igyekszik munkáját végezni, azonban arra kell törekednie, hogy Őt a káderek jobban szeressék meg, ért jelenleg a helyzet az, hogy a főiskola dolgozói inkább tiszteli •: őt , melybe bizonyos tartózkodás, sőt némelyeknél félénkség is vegyül. í‘Öbbet tartózkodjék a fői. : óla személyzete között, és ne csak a hivatalos érintkezésekben, mert jelenleg a helyzet os, hogy ahol a szü.előadó megjelenik, ott egyes fejletlenebbek hajlamosak azt hinni, hogy azon a helyen mindjárt baj van. Legyen barátságosabb, közvetlenebb a káderekhez, legyen optimista módon nagyobb bizalommal hoz zdjuk, hogy lássák benne « segítőtársat, aki nem .«iráskodni és valamit felfedezni megy közéjük, hanem segiteni akar ügyes-bajos dolgaikban, problémáidban. Jllr ezen a téren fejlődés tapasztalható nála, ha azonban ezt szem előtt tartja, remélhetőleg az a distancia,•amely ma még s dolgozók és-a szü.előadó között megvár’., bizonyosad megfog szűnni.w Igen nagy hiba továbbá, bőgj a szü.előadó azt á fontos 4a jelentőségteljes hivatását nem csupán a főiskolán tölti be, hanem még több helyen is: a jogi karon, az egyetemi könyvtárban, és a sportcsarnokban.. így nem csoda, ha energiáját nem tudja 100 /i-ig bevetni a főiskola káderügyeinek intézéséré. Ugjanis sokszor utón van, és nem található itt a főiskolán, mert hivatásának a többi munkahelyein is eleget kell tennie. Ezen £ lehetetlen helyzeten- csak a Közokt. Minisztérium tiud segiteni, ha föhivah ék cs »ti a! al 1 ^ A a #^-1 k. T a. ís-f í ^»'k'U /« 4 tásu szü.előadói állást ad a főiskolának a legsürgősebben, aki nem 4 tézraény között pendlizik, hanem minden erejét a főiskola személyi ü? 4 in- n »gyeinek intézésére fordihja. Addig is azonban kívánatos, hogy Wikics elvtársid a munkahelyein való tartózkodási idejét szabályozza. A hét bizonyos napjain, az ecetemen iartőzkoáM*. ,a többi napokon pedig a korára tegye at székhelyét. Persze akádnétnak kivételes esetek, ar főisamikor