Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1952-1953
1953. március 27., kari ülés - Napirend: - II. Osztályfőnökök politikai nevelőmunkájának módszerei.
3kellene, Ízen a vonalon lehet azt tapasztalni, hogy a gyengébbek segítését sokszor elhanyagolják, A szakérettségis hallgatók nagy többsége állandóan és rendszeresen készül az orosz órákra, Dicséretben részesülte az I«éves magyar szak és a mat,- fiz, szak szakérettségis hallgatói, jó munkafegyelmükért és tanulásukért. Igen kevés azoknak a szakérettségiseknek a szá*a, aki megpróbál elmaradni ór ról, konzultációból, Á lektorátus panaszt emelt az I,éves testnevelési szakcsoport I,csoportja ellen. Nem tanulnak, a házi feladatokat egymáséról másolják le, tanárukkal szemben tiszteletlenek. Pl. Dailos Ernő, Soldi József,^Bödög Bertalan, Ugyanakkor kiemelik ugyanennek a szakcsoportnak a II,csoportját jó munkájáért és magaviseletéért, A kezdő csoport átlaga 3*70, a haladó csoport átlaga 3,90, kivéve a testnevelési csoportot, ahol 2*75 az eredmény az I.csoportnál. Az éven ki kell emelnünk a mat.- fizika és vegytan szakból összeállított haladó csoportot, ahonnan 7 hallgató szakszöveg fordítást koszit, A lektorátus igyekszik megadni a segítséget hallgatóinknak, azonban feltétlenül arra kell törekedniük, hogy a bukások számát minimálisra csökkentsék. 1./ Az orosz nyelv tanulásának süllyedéséből élesen megállapítható, hogy a hallgatók ezt a .e- szaktárgyat, amely előrehaladásuk és szakmai továbbfejlődésük szempontjából mégis fontos, 'elhanyagolják. Itt úgy lát- ?szik hogy ennek a kérdésnek a megoldásánál nem működnek egységesen össze híz egyes tanszékek, A hallgatók ugyanis nem lót jak ennek a tárgynak az összefüggését a szaktárgyaikkal, de az oktatók sem apellálnak nyomatékosan az orosz nyelv fon osságára a szakmai szempontból* De az orosz nyelv elhanyagolását politikai kérdéskért kell elsősorban felvetnünk, mert ezzel a szovjet tudományt, de a Szovjetuniót magát becsülik le az érdel eit hallgatók*, -en beszólunk arról,hogy mekkora előnyt jele t szakmai szempontból az orosz nyelv tudása annak, aki a szaktárgya problémáit nem az esetlegesen megjelent fordításban, hanem eredetiben képes olvasni. Az orosz nyelv terén mutatkozott lemaradást e következő .módszerekkel lehet eltűnte tni: a*/ Kutatni kell az orosz tanszéknek ás az orosz lektorátusnál! a lemaradás okait, az oktatómódszert állandóan javítani kell, továbbá rendszeresen és következetesen ellenőrizni kell a hallgatók tudását, vagyis számoskor ti kell, . b, 1 okozni kell a főiskolán a politikai felvilágosító névélőmunkát. Ez nemcsak az oktatói kor, ha em a Disz,feladata is kell,hogy legyen, c*/ Az egyes tarszékek előadói oktatómunkájuk sorén állandóan hívják fel a figyelmet az orosz nyelv jelentőségére. Tehetik ezt konkréten azáltal, hogy orosz nyelvű szakkönyvekre, forrásmüve re hivatkoznak. d,/ Az orosz lektorátus tagjai mindent tegyenek meg an ak érdekében, hogy az orosz nyelvet megkedveltessék és nevelői egyéniségükkel, 3333cc uj módszerek felkutatásával tegyék könnyebbé az orosz nyelv tanulását és keltsenek széles érdeklődést a nyelv tanulása iránt. J Külön kell még foglalkoztam a nemszokosok magyar nyelvi eredményével, A bukások száma 10, a 1. ívesek száma 33* És a tantárgy átlaga 3*80. A tanszékről kapott vélemény alapján leszögehetjük, hogy ez a gyenge eredmény azért született meg, mert hallgatóink igen nagy része nem tud helyesen írni és ami emel ett még feltűnő nem isTadják tanújelét annak, hogy törekednének a helyesírás ejísajátitására. Kovács József miniszter helyettes elvéárs a Köznevelésben irt cikkében /Iskolai nyelvtan tanításunk helyzete ás feladata/ kifejtig hogy az általános iskola joggal elvár olyan nevelőket, akik a helyesirassai tisztában vannak. —-----------------Idézem: "Az egyetemek és képzők pedig miért adtak oklev elet olyanoknak, okik azért nem tudják a gyermekeket a helyesírásra meg« tanítani, mert maguk sem tudják elég jól". - Másutt»"Középisk.pedagúgu-