Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet- és Nyelvtudományi Kara - ülések, 1938-1939

1939. március 7., 1938/39 tanév hatodik rendes ülése

mány, mely az Erzsébet-egyetem Barátai Szövetségéhez érkezett, egyetemünk Ta­nácsának rendelkezésére haladéktalanul fizettessék be. 3./A Ear tisztelettel kéri a tekin­tetes Tanácstól annak a megállapitását, hogy az egyetem céljaira szánt és az Erzsébet egyetem Barátai Egyesületéhez érkezett összegek hovaforditása tekin­tetében egyedül az egyetem Tanácsa ha­tározhat, a nevezett egyesület ebben a tekintetben, határozatot hozni nem hi­vatott, és feladata csak abban áll, hogy az egyetem céljait szolgáló összegeket az egyetem Tanácsához közvetítse. Karunk megütközéssel vette tu­domásul, hogy Rotherraere lord adományá­­.nak esetében az egyetemmel szemben egy egyesületnek az előtérbe állítása meg­történhetett , 3. Elnök bemutatja a EMF.1299/ 1938-39. R. számú átiratát az orvos­tudományi Karnak a "Hiszekegy" nemze­ti imának az előadás előtt és után való elmondása tárgyában. Dr. Vargha Vamján ny.r. tanár nem látja célszerűnek, mert a hall­gató^ csekély száma és az órák össze­visszasága miatt ezt csak olykor-oly­kor mondanák el, miután a Professzo­rok nem tudják,melyik az az napi első, illetőleg utolsó óra, Dr. Tóth Mszló ny.r. tanár:- 6 -Félő, hogy ennek bevezetése a nemzeti "Hiszekegy"-nek bizonyos mérvű profa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom