Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet- és Nyelvtudományi Kara - ülések, 1936-1937

1937. június 1., 1936/37 tanév kilencedik rendes ülése

tott dékánt, aki őszinte köszöne­tét mond a keléje helyezett biza­lomért, amelynek minden erejével megfelelni kiván. 2. Elnök ismerteti a Szervezeti Szabályzatnak a négy rectorválasztó kari tag kiküldésére vonatkozó hatá­­rozmányait, majd elrendeli a titkos szavazást olyanképpen, hogy minden rectorválasztóra külön szavazzanak. Az első szavazásnál a beadott 10 érvényes szavazat közül' 9 dr.Tol­nai Vilmosra, 1 dr. Tóth Lászlóra, a másodiknál 8 dr. Vargha Damjánra, 1 dr. Holub Józsefre, 1 dr. Fülep Lajosra, a harmadiknál 9 dr. Koszó Jánosra, esett, 1 szavazólap pedig üres volt, végül a negyedik szavazás­nál 9 dr. Tóth Lászlóra, 1 dr. Holub Józsefre esett. A szavazás eredményének megálla­pitása után elnök kihirdeti, hogy az 1937/38. tanévi rector megváló,sztá­sára a Kar rectorválasztőkul dr. Tolnai Vilmos és dr. Vargha vamján ny.r., valamint dr. ..ősz« «ános és dr. Tóth László ny.rk. tanára: at küldi ki és erről a Hector «.agnifi­­oust értesiti. 3. Elnök ismerteti a könyvtár­­. . bizottság rendes és póttagjának vá­lasztására vonatkozó rendelkezéseket, azután a titkos szavazást elrendeli. A beadott 9 érvényes szavazat­ból 8 dr. Koszó Jánosra, 1 pedig dr. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom