Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet- és Nyelvtudományi Kara - ülések, 1926-1927
1927. március 23., 1926/27 tanév hatodik rendes ülése
a tudomány a filozófiától már szinte teljesen önállósította magát, sőt függetlenségi vágyában odáig ment, hogy nevelőanyját megtagadva a biológia és fiziológia irányában szeret orientálódni. Én ugyan azt hiszem, hogy a psyohologia helye ennek a kacérkodásnak ellenére is a szellemi tudományok sorában van és ezért közeli érintkezést kell fenntartania a filozófiával, amelytől minden szellemi tudomány kétségtelenül termékeny ösztönzést kaphat. 3 Yárkonyi psychologiai érdeklődésében szerencsés körülménynek tartom, hogy ő a filozófia oldaláról jutott el a psycho logiába- Ebben mindenesetre biztosi ték rejlik arra nézve, hogy ő az egyoldalú biologizmussal szemben mindig kritikai álláspontot fog elfoglal ni és igy mentes lehet e tudomány területén az egyoldalúság túlzásaitól. A magam részéről szeretném, ha a psychoiogiának, mint szellemtudománynak tanulmányozása nagyobb lendületet vehetne egyetemünkön, s est bizonyosan pedagógus kollegám is örömmel látná* Éppen azért felhasználni kívánom Yárkonyinak ezirányu érdeklődését és azt a javaslatot terjesztem a tekintetes Kar elé, hogy Yárkonyi Hildebrand habilitációjának körét terjesszük ki a psychologia egész területére,oly módon azonban, hogy a magántanárok által tarttatni szokott