1847-1848 Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városában 1847-ik esztendei Szent-András hava 7-ik napjára öszvehivott magyarországi közgyűlésnek naplója a tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban. / Az Országgyűlési Irományok Kiadó-hivatalában / 1848

1847 / 15. ülés

A. nlés naplója. December 7-én 1847. üŐ ellent állottak mivel pedig illy természetű pőréikben, az el­­lentállásnak helye nem lévén, az itélőmester azt cinem fo­gadta^ törvényhatóságoka végre hajtásnak erőszakkal ellen szegüllek. Az itélőmesternek hatósága eképen megszűnvén jelentését a királyi Táblának beadta, ez pedig a történte­ket ő Felségének alázatosan fölterjesztette. Pest megye kötete Kossuth Lajos. Kérjük a jelentést velünk közöltetni, hogy a dolgot tárgyalhassuk. Elnök: Mintán több hatóságok is vannak mellycknek meg nem jelenése végett intézkedni szükséges, azt gon­doltam, hogy azon úttal, midőn a lajstrom, melly iránt a ke­rületi elnök ur is emlékezett, béfogadatni, a többivel együtt a kérdéses ügy is felvétetik. Egyébbiránt, a mint a múlt országgyűlésen is e tekintetben a királyi Személynök je­lentést tett, az most is meg fog történni. Hátra volna még felolvasandó a naplóbiráloknak név­sora. Országbírói itélőmester Jlubay Jósef. Olvasta a napló bíráló választmány tagjainak névsorát az orsz. irományok közt 15-ik szám alatt következő rendben: Dunán innen; Bottka Tivadar Bars, Paczolay János Hont, Olgyai Titus Posony, Zmeskál Ferdinánd Árva, Reviczky Pál Eszter­gom, Latinovics Lajos Bács megyék követei. Dunán túl: Simon János Sopron, Scitovszky Márton Baranya, Vidos Josef Vas, Sebestyén Gábor Veszprém, Gaál Eduard Tol­na, Szallopck Lajos Veröczc megyék követei. Tiszán in- Ny<i biráió nen: Bernálh Sigmond Ungh, Semsey Albert Sáros, Jó- né!soTMmány ny Vincze Szepes, Egry János Ugocsa, Bükk Sigmond Borsod: Lónyai Menyhért Bereg megyék követei. Tiszán !«■»» , , 15. szám. (ni: Tomcsanyi Josef Békés, Temesváry István Csongrád; Fodor Károly Torontál, Reviczky Menyhért Bihar, Mak­­kay Sándor h'rasso, Kende Zsigmond Szathmár megyék követei. Szabad kir. városok részéről: Koller Ferenz Pest» Türnbőck János Buda, Martini Frigyes Sopron, Haader Pál Székes Fejérvár; Baranyai István Kassa, Fábry Ist­ván Bártfa, Komlosy László Debreczen, Stanaczky András Szathmár városok követei. Egyházi rend részéről: Máriásy Gábor Egri káptalan, és Biró László Szathmári káptalan követei. Szabad kerületek részéröl: Szluha Imre Jászkun kerület. Smaich Bertalan Bukkari követei. Elnök: Szokás szerint a bírálók össze fognakülni vagy saját elnökletem alatt, vagy pedig ha akadályozva lennék, az Alnádor elnöklete alatt, mindég egy királyi táblabiró­­nak közbejöttével, ki az ülések felvételére felügyel, a bí­rálók össze jövetelei azon házban leendőnek, mellyben a királyi Tábla üléseit szokta tartani. Már nehány ülés van készen, mellyck még nincsenek meg bírálva. — Egyébb tárgy nincsen. Ezzel az ülés befejeztetett. XV. Országos llés A TEKINTETES KAROK ÉS RENDEKNÉL December 14-én 1847. <1. u. 1 órakor. Elnök. Több rendbeli válaszizeneteik vannak a méltó­­ságos Főrendeknek, mellyek felfognak olvastatni. Nádori Itélőmester Ghiczy Kálmán olvassa válaszize­­netét ő cs. kir. Főherczegségének: és a méltóságos Fő­rendeknek, a kegyelmes kir. előadásokra teendő felírás tárgyában. (az irományok közt 16 szám alatt) Nádori Itélőmester Ghiczy Kálmán olvassa válaszizc­­netét ő. cs. kir. Főherczegségének, s a méltóságos Főren­deknek a kir. kegyelmes előadások II—ik pontja a katonai élelmezés, ás szállásolás tárgyában, (az irományok közt 17 szám alatt) Itélőmester úr jelenti egyszersmind a tek. Karoknak és Rendeknek, hogy azon főliráshoz, mellyet a KK. és RR> Gróf Rédey János meg nem hivatása tárgyában ő Felségé­hez intéztetni kívánnak, a méltóságos Főrendek is hozzá járulnak. Válaszizencte i * . „ am. FÓRR­Országbiroi Itélőmester Hubay Josef olvassa o cs. kir. nekak.k.ciő- Főherczegségének az ország Nádorának válaszát a tek. ad^rss°zk Karokhoz, és Rendekhez, az országgyűlési tárgyalásoknak le.szám. minden lapok által híven, szabadon; megszorító nélküli kö- tYam-VóRR- zölhetése ki eszközlése tárgyábani izenetükre. (az orszá­­gos irományok közt 18 szám alatt) sy*ban-. Országbírói Itelomcster Hubay Josef olvassa valaszat 77. szám. a méltóságos Főrendeknek,a tekintetes Karokhoz, és Ren-aYóYs kir” dekhez Josef Nádorispán ő cs. kir. Főherczegsége érdé- Fóherczegsé­, , , , , , r . , gének a túria­méi megismerése nyilvánításának tárgyában, (az iroma- p0k szabad nyok közt 19 szám alatt találtatik) m°*®as*p'^ank Aógrád megye kötele Károlyi János. (Kerületi Elnök) is. szám. Kérem Méltóságodat; méltóztassék a felolvasott iratokat kerületi tárgyalás végett kiadatni "'j^en-zc ^ Elnök. Általfognak adatni. A mai országos ülésnek e- érdemeinek , , . bcczikkezésc gyeb targya nincs. iránt. Orsz. irat. 19. szám. H

Next

/
Oldalképek
Tartalom