1847-1848 Irományok • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik esztendei Sz. András hava 7-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irományai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1848

1848 / 59. ülés

174 59. Ülés írásai. Április 5-én 1818. alispánilag összehívandó küldöttség által elülegesen készítendő terv nyomán, a népesség számára, s illető­­]crr a lakásuk helyén kívül szavazandó választók könnyebbségére való tekintettel megállapíttatnak. b) A jelen törvény rendeletéinek végrehajtására, s átalában a választási ügynek minden ágazataibani ke­zelésére s vezérletére egyik alispánnak elnöklete alatt egy — több tagokból álló, s a belügyek ministerével köz­vetlen érintkezésbe lépendő középponti választmány választatik olly módon : hogy abban a megyének külön választó kerületei mind képviselve legyenek, s kellő arányban a községeknek elöljárói is részt vegyenek. 8. §. A 7-ik §. a) és b) pontjai szerint a választó kerületek, s a középponti választmány alakítására nézve teljesitendöket, a szabad kerületekben szinte a közgyűlés, az 5. §. A) pontja szerint országgyűlési szavazattal felruházott szabad kir. városokban és egyéb községekben pedig a bel- és kültanács közös ülésükben teljesí­­tendik. 9. §. Középponti választmányt azon szabad kerületekben s városokban is kell alakítani, mellyek csak egy országgyűlési követet választandanak. 10. §. A 7-ik és 8-ik §§. értelmében hozandó határozatok a belügyek ministerének haladék nélkül meg­küldetnek. 11. §. A középponti választmány tagjai a következő esküt teszik le: En X. X. ezküszöm stb. hogy mindazt, mit az országgyűlési követnek (vagy követeknek) választására nézve az ország törvénye szerint kiküldetésemhez képest teljesíteni tisztemhez tartozandik, híven, részrehaj­lás nélkül, lelkiismeretesen teljesitendem. Isten engem stb. 12. §. A középponti választmány kiküldetése után legfelebb egy hét alatt összeülvén: a) A vezérlete alá tartozó mindegyik választó kerületre nézve a választóknak összeírására 3 tagból álló küldöttséget nevez. b) Meghatározza a napot, mellyen a választóknak összeírása a kerületenkint e végett kijelelendő helyen, kezdetét veendi, s a kezdőnap beszámításával 14 egymásután következő napokban félbeszakasztás nélkül folytattatni fog. 13. §. Az előző §. b) pontjában említett határnap, a központi választmány általi kitűzésétől számítva 21. napnál rövidebb, 30-nál hosszabb nem lehet, s körlevelek, az egyházi szószékböli hirdetések, a hirdetmények­nek helységenkint nyilvános helyekeni kifüggesztése, s más e részben szokásban lévő módoknak használata mellett lehető legnagyobb nyilvánossággal, haladék nélkül köztudomásra bocsátandó. 14. §. A választók öszveirására kinevezett küldöttségek a kijelölt helyeken a 12. §. b) pontjában említett 14 nap lefolyása alatt naponként ülést tartanak, s a bejegyeztetés végett magokat jelentő választókat, a minis­terium által e végett a középponti választmánynak idejében megküldendő táblás jegyzékekbe bejegyzik. 15. §. Az öszveiró választmánynak az eddigi megyei választók s illetőleg városi polgárok lajstromai, az adóbeli rovásos öszveirások, s más hasonló adatok használatúi átadatván, képességüket a bejegyzés végett je­lentkezők, a mennyiben az öszveiró választmány arról a kezeinél levő adatokból meg nem győződnék, igazolni tartoznak. 16. §. Az öszveiró küldöttség a választónak, kit bejegyez, ezt szóval is kijelentvén — a bejegyzett vá­lasztók neve után az igazolásul szolgált adatokat, az öszveirási jegyzéknek e végett nyitandó külön rovatába, sommás kivonatban bevezeti, egyszersmind pedig azokról is külön névjegyzéket készit, kik bejegyeztetésük végett magokat előtte jenlentették, de attól általa elmozditattak. 17. §. Az öszveiró küldöttségek az öszveirást 3 egyenlő péklányban vezetik, s aláírásaikkal ellátva a 12. §. b) pontjában említetett 14 nap elteltével a középponti választmánynak haladék nélkül beadják. 18. §. Az összeíró válásztmányok által beadandó öszveirásoknak egyik példánya a középponti választmány által meghatározandó, s előre közhírré teendő nyilvános helyen mindenki általi megtekinthetés végett több napokon át ki fog tétetni. 19. §. Az, ki az öszveiró választmány által a bejegyzéstől elmozdittatott, valamint az is, ki másnak be­­jegyzése ellen észrevételt tenni kíván, az összeírásnak e tekintetben megigazitásáért a középponti választ­mányhoz folyamodhatik. 20. §. Az, ki bejegyéztetés végett magát az összeíró választmányok egyik előtt sem jelentette, e végett többé a középponti választmányhoz nem járulhat. 21. §. A középponti választmány a választók összeírásának bevégzése után legfelebb egy hét alatt össze­ülvén : a) Az illető küldöttségek által beadott összeírásokat, és b) A 14. §. értelmében benyújtott folyamodásokat megvizsgálja. c) Azoknak jegyzékét, kiket beadott folyamodások folytában az összeírásból kihagyandóknak, vagy ahoz liozzáadandóknak határoz, a beadott összeírás mindegyik példányához az elnöknek és jegyzőnek aláírásával hozzácsatolja. d) Az összeírásoknak minden beadott folyamodások tárgyalása melletti tökéletes kiigazításáig üléseit na­ponként folytatja. e) Az eképen megigazított összeírásokból egy példányt a választásnáli használatul megtartván, egyet a törvényhatóság levéltárában tesz be, egyet a belügyek ministerének, ülésének megkezdésétől számitva leg­felebb 14 nap alatt, beküld. 22. §. A középponti választmány minden tanácskozásairól a jelenlevők neveinek feljegyzése mellett a kebe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom