1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848
1847 / 10. országos ülés
ry* 62 X. ülés Fö-RR. naplója. December 7-én 1847. * t * i o f í VA RR. iicnete s személyességé fajulna, raellybcn azonban szinte a vád foglalatjának aljassága, öntudatnak tisztaságához nem YaslairäkJt. férne. Ezeket mellőzve nem hagyhatom emlitctlenül, mit már Marmaros nmélt. főispánjától e napokban haltá'rgyában lottaiT1> az uő7 nevezett uj rendszert érdeklőleg, azt tartom : hogy ha a kormánynak rendszeres orgánuma mint ollyan súlyt foglalna e teremben, nem mulasztotta volna el ö nmélt. forró háláját a kormány nevében nyilvánítani azon szives eljárásért, melly szerint hivatalos adatokkal, — mert hisz ő a panaszkodó — előadta a panasznak részleteit, mellybe mi ereszkedni nem kívánunk; előadta t. L azon törvényteleneknek a becsülettel meg nem férhetöknek állított feltételeket, mellyekhez kötötte a kormány a föispáni eljárásokat, t. i. elmondó, mikép urunk, királyunk az akkori főkancellár által felszólította őt, hogy megyéjében lakjék, az árváknak gyámolója, az igazság kiszolgáltatásának istápja, a rend- és csendnek fentartója, a megye boldogságának eszközlője legyen. — Megvoltam lepetve, midőn hallóm, hogy a t. főispán urnák nem hogy a meggondolásra engedett 8 napra, 8 óra, sőt 8 perezre sem volt szüksége, annak nyilatkozatára, hogy ezeket nem teljesítheti. Én megvallom, hogy ezen corollariumot, mellyet a nmélt. főispán ur kihúzott, belőle nem húzhatom ki, azt t. i. hogy ezen kivánatoknak teljesítése által megyéje autonómiája sértetnék, minekutána kézzel fogható, hogy ö nmélt. nem azoknak teljesítésére — mi phisice is lehetetlen lett volna, — hanem azokra való felügyelésre volt felhiva. Én azon kérdést teszem a mélt. Fö-RR-nek': ha az esetet megfordítva az tétetett volna kötelességül a nmélt. főispán urnák, hogy ezentúl ne merjen megyéjében lakni, az árváknak gyámola, az igazság kiszolgáltatásának istápja, a rend- és csendnek fentartója stb. ne legyen, nem volna elég nyelv és sajtó, melly azon törvényellenes lépése ellen a kormánynak teljes igazsággal szót emelne. Már hogy lehessen annak megtartására való parancsolatot törvényelleniesnek állítani, minek ha megszegését parancsolná a kormány, valódi törvénytelenséget követne el, megfogni nem tudom. Azt hiszem, hogy akkor, midőn a kormány mindazokat teszi a tisztviselőnek kötelességévé, mellyeknek teljesítésétől függ egy megyének boldogsága akkor azon boldogságot nem függesztheti s nem tételezheti fel egyes egyénnek akár akaratától, akár körülményeitől származó akadályoztatásától. A nélkül, hogy bírói Ítéletet mernék hozni, mire újra felszólította a mélt. Fö-RRket ö n. mlga, de a mire magamat felhívatva lenni nem érzem, mindezeket csak megjegyzésképen kívántam előadni ö nmga előadására. Azt is említé ö nmlga, hogy tanácscsal járult ö Felségéhez, hogy ezen ügyben vagy országgyűlést, vagy ha azt nem lehet, nádoi-i concursust és az ország nagyjainak összesereglését tartson a dolognak elintézésére. Ur Isten mi következése lett volna a nádori concursusnak? Nemde joggal mondta volna e az egész világ, hogy a magyar király, ki a megyék kormányzóit és helyetteseit változtatta, s azoknak kötelességeit élénkíté, midőn azok iránt panaszok támadtak, épen az ö kinevezésétől függő egyének ítéletére bízza ö nmlgának tanácsa szerint azoknak elintézését, és felteszem, ha a t. főispán urnák tanácsa szerint az megtörténik, és a nádori eoncursusban végzés hozatik, — azon végzés ellen vájjon nem úgy lehetett, sőt kellett volna-e kikelni, mint most, nem annyi joggal támadtatik meg a törvénnyel nem ellenkező kormányi eljárás? En ezen tanácstól valóban elrettennék és annak eredményét soha törvényesnek nem ismertem volna. Báró Wenkheim Béla meg fog engedni, miszerint ha előadásából egy pontot kiszemelve arra észrevételeimet elmondhassam, mindenek előtt neki hálát mondok szívemből, hogy olly loyalis térre helyeztette állítását, mellyen vitatkozni lehet azon elvnek megszorítása nélkül, mellyet feállítottam, miszerint mélyebben és rendszeresen a dologba ereszkedni nem kivánok. A báró úr előadásában a föispáni fizetésre nézve azon fallaciát vélem észrevenni, s miben úgy látszik, ö mlga súlyt helyheztetett, midőn mondó, hogy ,,ez tény“, hogy t. i. a fizetések természete megváltozott, és ezen változtatás szüli a legnagyobb aggodalmat, én pedig azt állítom, miszerint a régi és a mostani fizetések között semmi különbséget nem látok (zaj), a hallgatóságot nem kérdeztem ; mondom semmi különbséget nem látok, sem eredetök, sem természetökre nézve. Eredetökre nézve maga is elismerte a t. báró, csak némi módosítással, hogy a régi főispánok fizetésüket kormányi resolutio következtében kapták, azt adván hozzá, hogy azon rendeletet törvényes szokássá alakította a nemzetnek megegyezése. Én úgy vélem, hogy azon törvényes szokás első idejének mégis kellett lenni egy olly stádiumának mint miilyen a mostani stadium az uj fizetésre nézve, melly még nem szokás, minthogy a mint tudjuk a magyar törvények szerint a szokásnak idejének kell lenni, hogy törvényes hatásúvá váljék, de a régibb törvényekből kiviláglik, hogy az adónak ’/3 részéből állott a beszedéssel is megbízott főispánoknak fizetése, ez azután némü visszaélésekre adott alkalmat,fájdalom! tisztelt eldődeink a közép korban némi kis rablásokra látszottak vetemedni úgy annyira, hogy törvényes panaszok keletkeztek ellenük, akkor jött életbe azon 2-dik törv. czikk mellyre gróf Viczay Héder hivatkozott, csakhogy a deák verbum értelme körül nem látszott egészen tisztába lenni, miután a törvényben nem az „acceptare“, hanem „accipere“ szó találtatik, azaz; ne vegyenek és ne raboljanak ott, hol az adónak csak egy része illeti őket. Már most akármi (^'telembe vétetnék azon törvény, világos az, hogy a főispánok salariuma az adóban rejlett; tehát Mária Theréziának resolutiója a törvényesen fenálló fizetésre nézve salariális módosítást tett, még pedig a kormányi hatalom egyoldalú terjeszkedésével, és az ország rendéinek hozzájárulása nélkül, épen úgy, mint most történt. Ez az eredete a föispáni fizetéseknek, melly úgy hiszem, kellő világosságba lvelyezteti a régieknek a mostaniakkal is egyneműségét. Mi a természetet illeti: ha psychologicus hatására megyünk az emberi érdekeknek az ember ismeretnél fogva ismét hasonlatosságra fogunk találni, mert ha valaki olly szennyes és aljas jellemű lehet, hogy érdeke következtében tehessen akármit, mi hivatalos, különösen azt is, mi a haza érdekét illeti: az bizonyosan aljas gondolkozása módjánál fogva nem annak fogja hálálni állását, ki az assignált summát kifizeti, hanem ki az assignatiót adja a kinevezőnek, a ki előbb mint most is ugyanaz. Ha már ezen immoralitást lehetőnek gondoljuk, bizonyosan azon egyének, ha volt tak s lennének megvesztegetve, nem a megye által, melly fizette, hanem a kormány által, melly nevezte, vol*
