1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848

1848 / 20. országos ülés

KK. 'és RR icenete a kotos tehervi selés tárp>á ban.

. a mi érdemünk, gondolom, eszünkben keli tartani egy mondást, mellyet valóságos lapidaris kifejlettséggel mondott ' ki egy fiimcm szerzöné ezen szavaiban „il ne faut ceder des privileges que pour des droits“ kiváltságainktólelválni "a nélkül, bogy valamit vásároljunk — ha szabad úgy szólani, sem nem kívánatos, sem nem liasznos, sem czélszerü nem lenne. De kérdem: mit vásárolunk tehát ezen nagy privilégium-áldozatért, 1-ször belső meggyőződésünknek érzetét, miszerint megtesszük kötelességünket az országra nézve, s megtesszük azon adózó népre is, mellyen sentimentalis ösztönből nem akarnék segiteni s ezt pengetni érdemjelül, hanem azt sem találom illendőnek, hogy törvényeinkben századok óta ismeretes misera plebs contribuens nevezete alatt jelenik meg a köznép; s igy tehát egész Európa, sőt az egész világ azon érdemet fogja nekünk engedni, hogy nemesi kiváltságainknak, azokról lemondván, feleltünk meg leginkább. 2-szor megvásároljuk ez által, mint b. Wenkheim Béla tiszt, barátom igen helyesen előadta, a valóságos aristocraticus lételünknek erősebb, tágasabb s az 1848-ik évvel inkább összeférhető módoni talpkövét, s távol legyen tőlem, hogy igen tisztelt elvbarátom Bács megye főispánjával azon vélekedésben osztoznám, hogy mi azon három dombot, melly czímerünkben ttindöklik, kiegyenliteni planirozni kívánnánk, de azt tartom, hogy azokat a mennyiben némileg gyengébbek, s bennük némi agyagos, poros, sáros részecskék is léteznek, valóságos kősziklákká kívánjuk változtatni. Megvásároljuk továbbá kiváltságaink által engedésével azt is, hogy azon a jövő fizetési igényekben teljes jussali befolyásunk s annak kútforrása kijelölésére s kezelésére befolyási jogunk lesz. Ezek szerint azt tartom, hogy valamint a magyar aristocratia századok óta diadallal küzdött a török és minden más kül nemzetek ha dai ellen, s valamint akkor diadalmasan tudott nekik ellentállani, midőn nem fizetett, most, a midőn fizet, és midőn jogai fenállását magának megtartotta, mindenféle bel- és kiilellenei a socialismus éscommunismus Európát elnyomással fenyegető erős árja ellen is győzni fog, s azt századokig fogja fentartani. Mi a kezelést és egyéb jogokat illeti, mellyek az által megszereztetnek, megvallom, egy érdemteljes szónokkal nem érthetek egyet, és a midőn elősorolta a megyebeli életnek némelly árnyékoldalait, — ezeket éles és erőteljesképen állitván elünkbe, azzal végezte érdekes szónoklatát, hogy a garantiákba vessük minden erőnket, és abba keressük sál vatélánkat. Inkább vártam volna, hogy azzal végezze be előadását „quid tristes quaerimoniae, si non supplicio culpa reciditur, quid leges sine moribus, vanae proficiunt.“ Azt tartom, akármi garantiákban bár drákói szigorúsággal legyenek is írva, nagyobb biztosítást találni nem lehet, mint abban, melly csekély vélekedésem szerint hazánkban még tökéletesen ki nem fejlődött t. i.a tiszta publica opinio. Átmegyek az izenetre, hol a KK. és RR-dek kitűzték maguknak czélul a közösfizetés elvét, -- de mindjárt a 2—3 első sorban látom, hogy annak inkább részleteit, mint az elvnek tökéletes tárgyalását veszik fel, azt mondván, hogy ámbár sajnosán észrevették, miszerint hazánkban csak egyik osztály viseli a terheknek egész súlyát, nem azon következtetést húzzák belőle, hogy tehát a többi osztály is viselje, hanem azt mondják, hogy a házi pénztárba fizessünk egyedül az adózó nép segítségére. Azon formában, hogy csak egyedül a házi pénztárba fizessünk, kezet nem foghatok az izenet kijelentésével. De más részről természetesnek találom, s meg is magyarázhatom magamnak, abból a KK. és RR-dek kimondott szándékát; mert alkalmasint tapasztalván, — mire az izenet is mutatni látszik, hogy az egész országban a legnagyobb rokonszeuvre, s pártfogásra talált a közpénztár, a mostani izenet épen annak részét karolta fel, mellyröl észrevették, hogy kevesebb istápolásra talált a hazában, — és igy a házipénztárt, melly annyi rokonszenvre nem talált, tűzzék ki czélul, s e tekintetből a mélt. főrendi tábla legszebb feladata az, hogy az egyensúlyt behozza azon külön részletekbe, s ez által állapítsa meg egész kiterjedésében a közösteherviselés elvét, hogy e tábla a közpénztárt, mint a közös teherviseléshez legközelebb állót pártolván, annak részlete, t. i. a házi pénztár iránt akkor nyilatkozzék, midőn a tárgy ki lesz fejtve. Tapasztaljuk az életben, hogy a gondos atya némellykor azon szülöttjét ápolja leginkább, a mellyik leggyengébb, s a mellyik legkevesebb erővel bír a végett, hogy önerejéből fen állhatna, — s azon szülöttjét, a mellyik homlokán viseli az erőnek bélyegét, azért nem pártolja annyira, mert azt hiszi, hogy az maga magát képes fentartani. A mi ezen fontos tárgy iránti véleményemet illeti, bátor vagyok kijelenteni, hogy én gróf Széchen Antal tiszt, barátomnak indítványát azon okból pártolom különösen, mert a közösteherviselés elvét elfogadván, a házi pénztárt pedig csak úgy mint annak részletes alkalmazását, nem pedig, mint elvet tekintvén, annak megbirálására, hogy mit fizessünk a közpénztárba, és jön-e ebből valami rovat a házi pénztárba, és mi alakba? azon időre hagyjuk fel, a midőn az országos választmány, mellyre nézve tökéletesen a KK. és RR-kel kezet fogok, fogja előadni ezen táblának véleményét. Még csak azzal rekesztem be csekély voksom kimondását, hogy valóban sajnállanom kell ezen igen fontos mai tanácskozásban, hogy némileg parányi voksom pusztán elhangzik, a nélkül, hogy olly súlya volna, mint sem neki talán egy igen nagy birtok s dúsgazdagság adnának, mert ezen tárgyalásban majdnem kívánatos volna, ut vota ponderentur, quam numerentur , — s ezért sajnálnom kell, hogy e mai nap egy nagy tekintélyű tagját e táblának, ki e tárgyban előadandó voksa végett ide érkezett — értem Eszterházy herczeget — közbejött betegsége miatt nem tisztelhetjük e teremben. Ez vala vélekedésem.

Báró Barkúczy Mihály: — Hazánkban is elmúlt már azon kor, midőn az adómentesség eszméje az alkotmányosság és szabadság fogalmával azonosnak s egynek tartatott; a kérdés már nem az többé: fizessünk-e vagy nem, hanem az , hová fizessünk és mikép, süt miután e részben is már a múlt országgyűlés alkalmával e főrendi tábla is kimondta a közösteherviselés elvét, ettől többé visszalépni nem lehet, de csekély véleményem szerint nem is kell; — mert én nem féltem ezen elvtől az aristocrat iát, sőt azt hiszem , hogy egy czélszeriien rendezett financiális rendszer ennek mind anyagi állását, mind moralis súlyát és befolyását emelendi; de nem is az adómentességben rejlik az aristocratia ereje s lényege, hanem törvényhozási jogában és ma-178 XX. ülés Fö-RR. naplója. Januar 14-én 1848.