1843-1844 Jegyzőkönyvek 4. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehorszagnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek naplója a' tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1843-1844

1844 / 251. ülés

336 CCLI. ülés naplója. October 23-án 1844. Izénél az or- Sáros megye követe Semsey Albert: Pártolom elnök ő nagyméltósága előadását. Elnök : Ez ugyan jóformán még csak elöleges rendelkezés , és a’ dolog érdemét nem érdekli, mert közpenztar csak eg^-es esetről szól, mi nem tartozik a’ dolog velejére , sőt meglehet, hogy erre eset sem adja magát elő: de mégis az országgyűlés rendezése nélkül itt törvényesen ülő és résztvevő testületeket kizárni nem lehet. Jász-Kúti kerület követe Szluha Imre: Nehogy a’ clerus az eddigi szokásból kiüttessék, ’s jöven­dőre a' kerületekre jőjön a’ sor, —• inig a’ rendezés meg nem történik , addig a’ gyakorlatot fentartani kívánom; és pártolom, hogy az országgyűlés többi kiegészítő részeiről is neveztessék tag ezen választ­mányba. Győr megye követe Balogh Kornél: Küldőim az egyházi rend jogait mindaddig fentartani kíván­ják , mig az országgyűlés rendeztetni nem fog; eddig pedig tagadhatatlan, hogy az országos választ­mányokban a’ clerus rész vett , ’s kívánom , hogy ezután is részt vegyen. Fejér megye követe Fiáth Ferencz : Küldőim a’ káptalanokat elrendeztetni kívánják ; ’s igy pár­tolom az esztergomi fökáptalan követének előadását, — valamint elnök ő nagyméltóságáét is, hogy a’ kir. tábla is részt vegyen azon választmányban. Ugocsa megye követe Szentpály László: Kiegészítő része lévén az egyházi rend az ország ren­déinek , — pártolom az esztergomi főkáptalan tisztelt követének előadását. Túrócz megye követe Iiakovszky Adolf: Mindenkit kiváltságos jogában fentartani kívánok: azért kívánom a’ derűst is fentartani eddigi törvényes jogában. Szeréin megye követe Cseh Eduárd: Küldőim is az országgyűlés elrendezéséig az egyházi rendet eddigi jogaiban fentartani kívánják. Treticsén megye követe Pongrácz Gáspár, \ Árva megye követe Zmeskál Móricz, Szepes megye követe Matyasovszky Boldizsár, I Esztergom megye követe Kruplanicz Simon, I Baranya megye követe Scitovszky Márton, Liptó megye követe Thuránszky Péter, Pozsega megye követe Farkas Sándor, Veröcze megye követe Szallopek Lajos, Veszprém megye követe Sebestyén Gábor, Krassó megye követe Kiss András, Mosony megye követe Kroner Lajos, és Trencsén város követe Bakos. József: Elnök: Ezen kérdésre nézve én is nem csak fentartom jogomat, de azt gyakorolni fogom is. Nagyváradi káptalan követe Fogarasy Mihály: Követelésünk törvényes igazságon ’s nyolcz szá­zados gyakorlaton alapul; ’s minthogy itt a’ t. RR többségétől számba nem vétetett, — nehogy ennek következtében netalán még olly törvény lenne hozandó, mellyben legelőször az egyházi rend egy országos választmányban meg nem jelenne, — kényszerítve érezzük magunkat, a’ t. RR többsége irányában, mellyet azonban mindenkor tisztelt jogainknak fentartása végett, ezen intézkedés ellen, mennyiben ez által jogaink megszorittatnának , ’s a’ gyakorlattól elüttetnénk , — ünnepélyes óvást tenni. Pest megye követe Szentkirályi Móricz : Én pedig kénytelenittetem kinyilatkoztatni azt, hogy itt közmegegyezés ellen semmiféle óvásnak semmiféle erő nem tulajdonittathatik ; mert magányvotumát a követ urnák naplóba betenni nem ellenzem; de óvásnak semmi ereje nincs. Elnök: Elfutotta egy kissé figyelmemet, 's most már post factum ugyan , — de azért megmondom véleményemet a’ candidatiora nézve. Már egy alkalommal a’ t. RR ettől elállottak , és ha már azon az utón kívánnak a’ t. RR előmenni: legalább fogadják el azon módot, melly széles e’ világon létezik; más jus publicumot behozni bajos, ’s az illy felelős ministeriumot és tiszteket mindig a’ végrehajtó hatalom szokta kinevezni; habár nem is monarchiát, hanem bármelly respublicát veszek is fel, ott is az elnök nevezi ki a’ tiszteket: miért legyen épen Magyarországnak különös jus publicuma? és e’ tekintetben midőn egy lépést kellene tenni, mi egyszerre — azt lehetne mondani — tengereket lépünk keresztül, nem vizeket! Több­nyire, ha már igy tetszik : akkor valami büntetést is kellene szabni ezen felelős statusszolga ellenében; mert itt nem vettem észre , hogy volna valami büntetés. Többnyire én nem tudom , miben bíznak valódian, miben keresnek garantiát a’t. RR? talán azt tartják, hogy az az országgyűlés erősebb, hatalmasabb, a’ közjót inkább átlátóbb , melly candidál, — mint az, a’ melly számot vesz ? Ha én candidálok valakit: a’ dolog illy felfogása szerint mintegy e’ felelősséget iránta felvállalom ; mert alkalmasnak tartom azon 3, vagy 4 embert, vagy a’ mennyit javasolnak a’ t. RR. Hogy az illy eszme életre kapjon, mindig arra kell törekedni, hogy jövendője legyen a’ dolognak. Méltóztassanak tehát ezen munkát alkalmaztatni ahhoz, mint széles e’ világon van; különben az illy rendkívüli húrfelhuzás — a’ mi gyakran történt és történik Magyarországban — nem fog más következést szülni, mint húrpattanást. • . Nógrád megye követe Kubinyi Ferencz: A’ legsürgetösb szükségek fedezésére ezen izenet szerint megtörtént a’ pénzbeli ajánlás, és az aránylagos teherviselés elve is kimondatott; hanem hogy Az esztergomi főkáptalan követének indít­ványát pártolják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom