1843-1844 Jegyzőkönyvek 3. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehorszagnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek naplója a' tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1843-1844

1844 / 105. ülés

CY. ülés naplója. Februarius 19-én 1841. rendezéseS°k^Oalában Breznóbánya oily lelkesen buzog a' bányászat mellett, hogy évenkint a’ bányák művelésére saját erdejéből ingyen ád körülbelül 40 ezer öl fát. — Breznóbánya a’ beszterczei , következőleg azon bán} á­­szati kerületben létezik, mellyben jelenleg a’ bányászat a’ hazában talán legsikeresebb eredménynyel mü­­veltetik ; ’s ennek igazolásaid szabad legyen mellékesen csak azt megérinteni, hogy maga a’ beszterczei királyi kamara, nem számadásokban, hanem kész pénzben legalább 3 millió forintot hoz évenkint circula­­tióba. — Breznóbánya végtére a' megyében egy fő emporialis hely, ’s a’ szomszéd Gömör vármegyében, jelesen a’ rimaszombati völgyben termesztett búzának itt van leginkább kelete. — Mind ezek tehát arra mutatnak, hogy Breznóbánya félszavazattali felruháztatását csakugyan méltán érdemli meg. Jóllehet ezeknél fogva úgy lennék meggyőződve, hogy kiterjedésre , a‘ lakosok számára s az iparra nézve a’ fél szavazattal megajándékozott városok közül Breznóbányával egy város sem mérkőzhetnék, ’s jelesen Nagybányának érdekei korántsem érnék el Breznóbánya érdekeit: mégsem kívánok e’ részben Breznó- és Nagybánya közt parallelét huzni j mert erősen hiszem, hogy valamint Breznónak , úgy Nagybányának is , miután mind a" két városban a" bányászat legjobb sikerrel müveltetnék , szép jövendője van : ’s azért nem kívánom, hogy csak Nagybánya fél szavazatának megtagadásával adassák meg Breznóbányának az általam követelt fél szavazat; egyedül arra akarom figyelmeztetni a’ t. BRet, hogy ha Breznóbányánál kisebb kiterjedésű ’s kevesebb népességgel biró városoknak a" fél szavazat megadatik, nem lesz véleményem szerint megfelelve az igazságnak, ha a’ fél szavazat Breznóbánya városától, mellynek kiterjedése olly nagy, népessége olly számos, megtagadtatik. — E’ felett Breznóbányának Besztercze és Libetbánya vá­rosokhoz leendő kapcsoltatása ellen még az is talán nem alaptalanul hozalhatik fel: hogy Breznóbánya nem lévén bányaváros, egy heterogen elemű város, Besztercze és Libetbánya, következőleg két homo­gén elemű városokkal kapcsoltatnék egybe. — Mind ezen indokoknál fogva tehát, nem akarván ugyan — mint előbb mondám — Nagybányát a’ fél szavazat iránt megtámadni, ’s ennek Breznóbányára leendő átruháztatását kieszközölni, egyedül tekintvén Breznóbányának majdnem 9 □ mérföldre terjedő határára, 10,000-en felül menő lakosai számára, "s méltó figyelembe vévén a’ kereskedésnek ’s iparnak itteni gyara­podását, azon alázatos kéréssel járulok a’t. RR elébe : méltóztatnának Breznóbánya mellett felhozott oko­kat méltányolva , böleseségök- és mély belátásukhoz képest egy fél szavazatot talán legigazságosabban Pozsony városától elvenni, ‘s azzal Breznóbánya városát kegyesen megajándékozni, melly kérésem mel­lett bátor vagyok Breznóbánya városát, mellyben annyi sok érdek központosul, s melly e' felett a’ váro­sok sorában jelenleg — a' mint ezt jegyzőkönyvei tanúsítják — a’ magyarosodás mellett példás lelkese­déssel buzog, a’ t. KK és RR kegyességébe ’s párfogásába alázatosan ajánlani. Beszterczebánya város követe Szumrák János: Már a’ tegnapelőtt országos ülésben bátorkod­tam á t. KK és RRnek az iránt esedezni, hogy azon esetre, ha a’ régi alkotmányos egyenkinti és egyenlő szavazatok helyett csak a' kerületi szerkezetben javaslóit 16, vagy duplázva 32 voksok lesznek a' többség által elfogadva, ezeket legalább a’ városoknak nagyságára, vagy kicsinységére veendő minden tekintet nélkül egyenlően, azaz egyenlő fractiók által méltóztassanak mind á 48 és illetőleg 47 városok közt elosz­tani. — Ezen alázatos kérésemet és javaslatomat most ismételni kötelességemnek tartom, annyival is in­kább , mert 1-ör : 900 esztendőtől fogva mostanáig semmi különbség a’ szavazatra nézve a' városok közt nem létezvén, a’törvényhozó test ezen szavazatok egyenlő elosztása által az alkotmányos és ősi gyakor­lati ösvénytől el nem távozék; — 2-or: az országgyűlési szavazatoknak statistical adatok szerinti felosz­tása egyenesen csak az országgyűlés elrendezésére, hol ezt a’ kérdést ex professo tárgyaltatni kell, nem pedig ide tartozik; — 3-or: azon közönséges példabeszéd szerint: „aequa divisio non conturbat fratres“ — a’ szavazatoknak egyenlő felosztása semmi törvényes, vagy alkotmányos és igazságos okot ingerültségre nem adhat; — 4-er: a’ kicsiny városok többnyire legrégiebbek, kik nem csak a' hazát és felséges trónt a’ magok vérével és vagyonával a’ királyi zászló alatt tüzesen és állhatatosan sok száz esztendőtől fogva vé­delmezték, bandériumokat állítottak fel, és bombardokat, mint p. o. a’ bányavárosok, viseltek; de az újabb városoknak beczikkelyeztetését is közbenjárásuk által eszközölték: tehát legalább annyit érdemelnek, hogy az ősi alkotmányos jog elosztásában az újabb városokkal egyenlően részesüljenek. — 11a pedig ezen indítvány a’ többség által el nem fogadtatik , és ha az országgyűlési szavazatok elosztásának mégis statisti­cal adatok szerint kell történni, azon esetre a: tek. kerületi választmány által tervezett felosztás szerint, Besztercze és Libetbánya városokat együtt véve, Breznóbánya várostól, melly úgyis nem bányaváros — ámbár úgy neveztetik — elválasztani, és Beszterczebánya városnak Libetbánya várossal együtt véve egy egész szavazatot, — Breznóbánya \árosának pedig fél szavazatot kegyesen megadni kérek, llogy a tek. kerületi választmánynak ezen javaslata nem csak fontos, de igazságos is, következendő statistical adatokból bővebben kiviláglik. — Mert a" mi Beszterczebánya városát illeti: annak nem csak nagy kiterjedésű, Bars, Túrócz és Liptó vármegyékkel, lipcsei, micsinei és radványi uradalmakkal és más többféle helységekkel határos határa, de 30 bányai majorjai, vagy villulái, és 10 falui, 11,000 és egynéhány száz lakosai, neme­seket, egyházi személyeket és katonatiszteket ide nem értve, 22 gyárai, nevezetesen 3 papiros-, egy czukor-, 10 bányagyárai, különösen 4 hutái, vagy kürtői, olvasztói, két rezes hámorai, két vashámorai, egy vasdrótos gyára , (Drathzugfabrily) húsz, vagy huszonöt esztendőtől fogva nyugvó rézpénzveretési gyára , és 8 pus­kaporgyárai , vagy malmai, sokféle legrégibb ezüst-, réz-, vas-, nemkülönben auripigmenti bányái , mely­­lyek már pannoniai királyok uralkodása alatt müveltettek, igen nevezetes és főképen a szomszéd várme-130

Next

/
Oldalképek
Tartalom