1843-1844 Jegyzőkönyvek 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehorszagnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek naplója a' tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1843-1844
1843 / 16. ülés
XVF. ülés naplója. Julius 6-án 18+3. 1 \o gyár nyelvet tudniok kell; ebből az következik: hogy azon hivatalnokokra, kik Magyarhonnal contactus- Törvényi*ha nem jőnek, azon szorítást kiterjeszteni nem akarjuk. E szerint velemenyemnek rövid summázata az* nyelv legyen általános törvény, melly alól nem félek hogy kibúhassanak, mert a’ rósz ember minden törvény alól ség "tárgyé ki fog huni. A’ casuisticák elszámlálásának barátja nem vagyok, és nem hiszem, hogy kivételek történlies- ban' senek a1 magyar nyelv használatában. A’ törvényczikkben tehát sok módosítást kellene tenni; ha itt teszszük meg, ám legyen! de rövidítjük a’ dolgot, ha a’ kerületi ülésre a! törvényjavaslatot visszaviszszük. Veszprém megye követe Sebestyén Gábor: Küldőim még az indigenatust nyerőkre nézve is megkívánják azon tulajdont, miszerint ha ezen jótéteményben részesülni akarnak, a’ magyar nyelvet már előre tudni tartoznak. Ekkép a törvény általánosságát pártolván, pártolom a’ szerkezetet némelly módosításokkal. Azért sem kívánom visszaküldetni azt a' kerületi ülésekre, mivel annak elvei ott már jól meghányattak, és utolsó megállapodásunknak az lett eredménye: hogy általánosságban legyen a’ törvényczikk. Általánosságban kívánván tehát maradni némi módosításokkal, e‘ részbeni észrevételeimet elő fogom terjeszteni. Miután a’ 2-ik §-ra nézve némellyekben aggodalmat szül azon igen nagy általánosságban levő szerkezet, miszerint az mondatik: „úgy országlási, mint hivatalos nyelv ezentúl egyedül és kizárólag a’ magyar leend“, — annálfogva kívánnák, hogy ebben az egyházi és katonai status is emlittessék. Noha vélekedésem szerint a’ szerkezet következő szavaiban: hogy „minden más nyelven készült hivatalos irat és oklevél érvénytelen“, — meg lehetne nyugodni; de hogy az ebbeli aggodalom megszüntessék, hajlandó vagyok arra, hogy itt megemlittessenek azon némellyek által itt javaslóit szavak: „polgári, egyházi és katonai". Ezt annál inkább kívánom, mivel a1 4-ik §-ban, hol csak a’ lobogókról, czímerekről és színekről tétetik említés, beigtattatott a polgári, kincstári és katonai intézetekröli említés; — ’s igy, ha ez ott nem felesleges, nem részletességre mutató, úgy azt hiszem, hogy a’ nagyobb tárgynak nagyobb kiemelésére, a magyar nyelvre nézve is ismételhető. Mi a’ 2-ik §-nak utolsó részét illeti: miszerint „csak olly esetekben szabad más nyelvvel élni, mellyekre nézve a jelen törvény 5.6. és 7-ik §-ai vagy kivételt, vagy különös rendelkezést tesznek“, — az az észrevételem: hogy olvassa bárki az 5. 6. és 7-ik §-okat, azokban semmi kivétel, vagy különös rendelkezés ollyas nem foglaltatik, melly a más nyelweli szabad élést tárgyazná. Óhajtanám tehát ezen részét a szakasznak vagy kihagyatni, vagy pedig az 5. 6. és 7-ik czikkeket ezen előzményekhez módosítani. Mi a’ 3-ik szakaszban említett kitételt illeti: azt vagy kihagynám, vagy pedig — mint elnök ö nagyméltósága elöbocsátá — megemlíteném: hogy a’ tisztán más ajkú lakosok kivétetnek addig is, mig ez érdemben a" nevelés iránt hozandó törvény rendelkezni fog. — Mi továbbá az úgynevezett slavoniai 3 vármegyét illeti: miután ki van diplomatice viva, hogy azok nem slavoniai, hanem magyarországi vármegyék, a’ törvény pedig általánosságban szól, illy specificumokra ereszkedni néni lehet; mert ha itt kivételt kívánunk tenni, nem tudom, hogy más idegen ajkú magyarországi megyéket a’ magyar nyelvre nézve mikép lehetne mellőznünk? és ha mellőzzük ezeket, akkor mellőznünk kell őket is. Szükségtelen lévén tehát a’részletes kötelezés, maradok ezen általánosság mellett; mert ezzel ők is kötelezve lesznek. Igaz, hogy ezen 3 megye követei magok kívánják az időhatárt: de én mind a' mellett, miután általánosan történik a’ rendelkezés, úgy vélem, hogy elég lesz kivánatuknak igy is téve; mert annak foganatosítása tőlük 's küldőiktől függ. Ok vegyék lelkesen a’ törvényt foganatba; nem erőszakkal kívánom pedig azt ott is kiterjeszteni , hanem használva az idő és kor kifejlődését. — Végezetre, mi Horvátországot illeti: megvallom, hogy ezen egész 7-ik §-t kihagynám, és sem tíz évet, sem mást nem kívánnék, mint ezen hármat: 1) hogy t. i. itt magyarul beszéljenek az országgyűlésen az ő ide küldendő követeik; 2) a' levelezés magyar nyelven történjék; 3) hogy ott az iskolákban a’ magyar nyelv taníttassák. Mi az elsőt illeti: arra nézve közönséges határozata van a’ t. RRnek, hogy t. i. e’ teremben más nyelvet nem akarnak hallani, mint magyart. — Megvallom, nem is tudom, miért ragaszkodik Horvátország annyira a’ deák nyelvhez? melly ugyan tudós nyelv lehet, mellyet becsülök is , mint ollyant: de hogy itt akárki is azon beszéljen , annál inkább nem óhajtóm, 's nem szeretem, mert ha most, miután egész Magyarország e’ teremben magyarul beszél, egyedül Horvátország lenne az, mellynek követei deákul beszélnek: illy anomáliák mellett Európában azon hir terjedne el, hogy Magyarország gyűlésén deák nyelven mennek még most is a’ tanácskozások; annál inkább nem óhajtanám 's nem szeretném Horvátország követei által a’ deák nyrelvet gyakoroltatni, mivel a’ deák nyelv gyakorlata nem vezet eruditióra, — máskép is elérhetni azon czélt; azonban ennek gyakorlata csak újabb gúny tárgyává tenné egész Magyarhont. Én nem kívánom azon gúnyt és vádat a’ magyar nemzet iránt a külországi tudósok által folelevenittetni, mellyek a’ múlt században tétettek. Tudom, hogy Horvátország követei szeretik a’ deák nyelvet, valamint küldőik is ; tudom , hogy ezen nyelv — t. i. a’ deák —tudósok nyelve; de bátor vagyok csak egyetlenegyet említeni, mit a’ legjelesebb classicus irók és a’ latin literaturának igaz ismerői, Némethonban, különösen azoknak egyik leghiresebbike mondott; méltóztassanak meghallgatni, hogy az mikép szól deák nyelvünkről: „Cave tibi persvadeas ex usu tantum et loquendi cons vetudine ad latinae linguae facultatem posse perveniri; tantum enim abest, ut hoc fieri possit, ut potius inde nasci soleat inquinatum illud ac sordidum dicendi genus, quo monachi maxime, necnon poloni et hung ari delectantur.“ (Heineccius „Fundamenta styli cultioris“ czimu munkájában.) Tehát úgy gondolom , hogy Horvátország nem kíván minket ezen deák beszédnek gyakorlatával ismét a’ külországi tudósoknak, kik szinte eruditus emberek, a' deák nyelvre nézve gúnyra tenni ki. — Mi a’ 2-ik §-t illeti, hogy t. i. a’ levelezés magyar üli. Napi. I. köt. 37
