1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

B. Büntető törvénykönyv

is bírnak. Közülük a' hat első, mint fizetéses őrük időre, — a' hat utóbbi mint fizetésiden, hat évről hat évre választntik. Ezen 12 rendes ülnökön kívül, még 12 helyettes választatik, kik a’ törvényben kijelelt, úgy más előforduló esetekben az elnök által a’ választás rendsora szerint meghívandók. 62. §. A’ szepesi XVI városokban első bíróságu törvényszék az úgy nevezett grófi itélőszék, mellvnek elnöke a’ kerületi gróf, ki közgyűlésben az elnök királyi Igazgató áltál egyedül a törvényszéki ülnökök sorából kijelelendő négy egyé­nek közül hat évről hat évre választatik; ülnökei szinte közgyűlésben, még pedig hat fizetéses örök időre, hat fizetés nélküli hat évről hat évre választatnak. Választásra a’ kir. Igazgató által csak olly egyének polgári állapotra! tekintet nélkül jelel— tetnek ki, kik a' XVI. város kerületében legalább három év óta laknak és elegendő törvény tudománnyal is bírnak. Ezen 12 rendes ülnökön kivül, még 12 helyettes választatik, kik a’ törvényben kijelelt, úgy más előforduló esetekben az elnök által a’ választás rendsora szerint meghívatnak. — A’ választó közgyűlésnek tagjai mindenik szepesi XVI város bírája és népszónoka leendőnek. 63. §. Ezen főszemélyeken kivül a' törvényhatóságok első bíróságú törvényszékeihez, következő mellékszcmélvek lesznek választandók : a) megyékben és kerületekben két fizetéses rendes jegyző, és egy beiktató ; Kővár-vidékén és Túró-mezején egy fizetéses rendes jegyző; c) Fiume ’s Buccari városa-és kerületében; sz. kir. városokban, úgy Felsőbánya, Arad, Eszék, Pées és a’szepesi XVI. városokban egy fizetéses rendes jegyző, és egy beiktató, mind a’ kettő Örök időre. — A’ jegyzőben szinte azon tulajdonok szükségesek, mellyek a' közvádlónál megkivántat­­nak. — Ha pedig a’ jegyzők száma elégtelennek találtatnék, vagy helyettesitésnek szüksége forogna fen, akkor a' többi törvényhatósági jegyzők alkalmaztatnak. Sőt ha’ a’ jegyzők munkaköre annyira növekednék, hogy a’ pontos eljárás erejüket felülhaladná, az illető törvényhatóságok rendes jegv­­zőik számának szaporítását a’ király i Hely tartótanács útján , a’ kimutatandó szükséghez képest szorgalmazhatják. 64. §. Az ekkép elrendelt első bíróságú törvényszékek törvényszünet nélkül, ’s a’ szükséghez képest minden nap üléseket tartanak, és egy más közt, úgy a' fel- és főtörvényszékkel, -—- a’ törvényhatóság pecsétje alatt, közvetlenül leveleznek. 63. §. Feltörvényszék Magyarországban a’ kir. Ítélő Táblának egy külön osztálya, melly törvényszünet nélkül foly tonos ülésekben itél, és egy elnökből, ’s 10 előadó ülnökből álland; — itélethozásra azonban az elnökkel együtt 9 tag elégséges. — Ezen osztály elnöke és ülnökei ó Felsége által a’ kir. ítélő Tábla részszerint mostani tagjaiból, részszerint ezeknek számán felül, polgári állapot különbsége nélkül, méltó tekintettel a’ törvényhatóságok első bíróságu törvényszékeik­nek tagjaira, — örök időre neveztetnek ki. 66. §. A’ feltörvényszék, mellyhez még egy beiktató és egy kiadó neveztetni fog, a’ királyi Ítélő Tábla hivatalos pecsétje alatt a’ törvényszékekkel közvetlen levelez. 67. §. A’ törvény által kijelelt, vagy más előforduló esetekben, midőn helyettesítésre szükség vagyon, a’ királyi ítélő Tábla polgári osztályának tagjai a’ kinevezés rendsora szerint fognak a’ kir. Ítélő Tábla elnöke által helyettesittetni. A’ Magyarországhoz kapcsolt részekben feltörvényszék, úgy mint eddig a’ báni Tábla, mellynek tagjai előadó ülnökökkel ő Felsége által a’ szükségeshez képest szaporittatni fognak. ítélet hozásra azonban itt is az elnökkel együtt 9 tag elégséges. 68. §. Fotörvényszék Magyarországban, és a’ hozzákapcsolt részekben, a’ hétszemélyes Tábla, — melly felség­sértés, hűtelenség, pénzhamisítás, és a’ király személye elleni sértő kifejezések eseteiben összes ülésben itél, és itélethozásra az elnökkel együtt legalább 21 tag szükséges. 69. §. Egyéb büntettek felett, és más a’ törvény által kijelelt esetekben pedig a’ hétszemélyes Tábla külön osztályban törvényszünet nélkül, folytonos ülésekben hoz Ítéletet, melly osztály egy elnökből, és 12 előadó ülnökből álland. — Itélethozásra azonban az elnökkel együtt I 1 tag elégséges. Elnöke és ülnökei, ő Felsége által a’ hétszemélyes Tábla részszerint mostani tagjaiból, részszerint ezeknek számán felül, polgári állapotrai tekintet nélkül, örök időre neveztetnek. 70. §. Ezen törvényszéki osztály, mellyhez még egy beiktató és egy kiadó neveztetik, ő Felségétől külön pecsétet nyer, melly alatt a’ törvényszékekkel közvetlen levelez. 71. §. A’ törvény által kijelelt, úgy más előforduló esetekben, midőn helyettesitésre szükség vagyon, a’ hét­személyes Tábla polgári osztályának tagjai, a’ kinevezés rendsora szerint fognak a’ hétszemélyes Tábla elnöke által helyettesittetni. 8ft (130—132) /j. Ülés írásai. Julius 5-én 1843. 7. Fejezet. A bírói illetőségről. 72. §. A’ büntettek elitélése a’ vádlott polgári állapotának különbsége nélkül, a’ küldfóldieket is ide értve, azon büntető hatóságot illeti, mellynek kebelében a’ bűntett elkövettetett; kivétetnek: a’ hadi szolgálatban zászló alatt álló katonák bűntettei, mellyek felett katonai hatóság itél;

Next

/
Oldalképek
Tartalom