1839-1840 Jegyzőkönyvek 2-3. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840
1939 / 62. országos ülés
LXI/. Országos Vits. — November ‘17-kén 1839. 17 iránt figyelme van a‘ Városokra, midén közönségesen ápolt kívánság az, bog) a' kir. Városok jobb állapotba tétessenek, — midőn mindenki elüsmcri , hogy azon állás, mellyben a’ kir. Városok \agjnak az országos alkotmánnyal természetesen ellenkezik, és azért kiki mindent elkövet, hogy azokat olly állásba tegye, melly a század szellemével megegyez, éppen most hevűltek fel, és a’ kir. Városaképpen most tesznek szemrehányásokat, csodálni nem gjőzi. A’ mi pedig a" kir. városi Követek előadásinak érdekét illeti, azt mondván Nagy Bánya Várossá Követe, hogy mitől a‘ KK.'és RR. az egyik osztályt megfosztották, azt a' másiknak adták által —kiilölösnek látszik, hogy az egyházi Rend, kiről az állíttatik, hogy valamitől megfosztatott, megnyugszik, nem panaszkodik; ellenben a' kinek pedig a' KK. adtak, az panaszkodik; még különösebb azon fenyegetés, bőgj ha a' Küldöttséghez kilenc/ tag nem választatik, abban megjelenni nem fognak; — valóban hanem reménylené, hogy a’ városok Köretei ezen állítástól elállanak, a' posta sípra nem hogy fát) olt nem kötne, de azt inkább eltörné, hogy haza ne vigye azon hirt, hogy az országos testület egy része , a’ többség határozatának nem engedelmeskedett, huszonöt Vármegye tartozik engedelmeskedni huszonhat határozatának, itt égj’ hangal határoztatok, bog) hat Követ választasson a' városok közzíil a' tudakozó Küldöttséghez — hogy ezen határozásnak egy Statust, melly az Országgyűlésének csak kis részét teszi ne engedelmeskedjék fel nem teheti; u részéről kijelenti, hogy a' városi Követeknek a’ Küldöttségbe való megjelenés olly kötelességük, mellyel nem 'dispensálbatnak. — Szabolcs \ ármegye Követe Qlionis Sámt/elJ: A' kerületi határozás mellett szavazv án azt. tartotta, hogy nincs szomorúbb, nem is lehet, mint mikor a' távol lévőhöz közelítés történik, v katona szökés az azt nem csak el nem fogadja, sőt háláadás helyett sújt. Azt mondta Nagy Bánya Város» Ki\ldt.»ttseVhe<>a’ Követe, bogy van oil) neme a szeretetnek, melly a' kedvest addig édelgetí, és szorítja kebe-8Z kir. városok , . . . . részéről neveiéhez, mig azt meg nem iojija — de vigyázzon, hogy Küldői érdekét az illy heves ki fejezések'zemló tagok szákéi meg ne fojtsa. Mindezek után. marü.1. Az Előlülő így szól lőtt : Tovább mentek a’ tanácskozások, mint reménylettcm ; itt több tárgyról volt vitatás, mint sem kellett volna, a’ mit a'szab. kir. Városok Követei mondottak^ ide nem tartozik. A* mai tanácskozás folyamatjaa’ volt: Bcadódván a" Küldőtség tagjainak nevei a’Vármegyék iránt észrevétel nem vala; a’ Káptalanok azt kívánták, hogy nem két, hanem négy Követ küldessék részekről a’ tudakoló Küldöttséghez, azonban elállottak a’ kívánságoktól, és a" két Követtel t. i. Kováts Mátyás Egri Fő, és Bezerédy Miklós Veszprémi Káptalan Követeivel megelégedtek olly módon, hogy abból következést bűzni ne lehessen. Eri részemről kineveztem, a' kiket még kinevezni szokás, — a' Karok a' Kiildütséghez engem is megkértek, én azt elfogadtam, — a' \ árosok kilencz tagot jeleltek ki — a’ Karok töhbsége kijelentette szóval, hogy a' Kerületekben hatot határoztak a’ Városok részéről küldetni, — bátor e felett hoszszas tanácskozás volt, még is a' többséget könvebben soha ki nem jelenthettem, mint most — hogy az hatba állapodott meg, ha ezen végzés által fog menni a' Fő RR. Táblájához, és országos Határozattá fog válni, reményiem, hogy ezen Táblának senki sem lesz, a’ ki annak nem engedelmeskednék— azt hiszem, hogyha a’Városok , által választottak közűi kerületenként rfz elsőket kinevezem, a’Városok kiváltságának megfelelek. A'Városok részéről választottak tehátezek: Hauke Adalbert Zontbor, Czech János Győr, Haske Sándor Kassa, Szilber Antal Szeged, Nagy Sándor Debreczen, és Klohtichárich Károly Károlyvár Várossá Követei — Ekként az Izenet megállapítva, és a’ Küldőitek is kijelelv e lévén, ezeknek a’ Főj Rendi Táblával való közlésére Küldöttség neveztetett, mellynek tagjai ezek: Szógyényi László Nádori Itélömester, Ocskay Iguácz Táblahiró, Kovács Mátyás Egri Káptalan, Petőcz Gjőrgy Pozson, Kocsi-Horvátit Sámuel Veszprém, Dubraviczky Sution Pest, Szentiványi Anzelm Nógrád, Faschó József Arad, Hertelendy Miksa Torontál, Zoltán János Szabolcs, Pogány József Beregit Vármegyék, Szabó Menyhért jelen nem lévők, ^ághv Ferencz Sopron, Dienes István Eperjes, Andaházy Imre Lőcse Várossá Követei. Ezek után Dokus László Országbírói ítélőmester a' Kraszna, Közép Szolnok, Zarand Vármegyék, és Kővár Vidéke visszacsatolása tárgyában készített Izenet, és F'elirás javallatot,A,foI . rfy. No felolvasta; az iránt semmi észrevétel nem volt. — Vissza térvén az elébbi Küldöttség, annak Tember7-íknai>-. ...... , járói érkezőit szószólója jelentette: hogy meghagyott kötelességéhez képest a’ Királyi kegyelmes Előadások k.k Választ tárelső pontja iránt tett országos Felírásra folyó November 7-ik napjáról érkezett kegyelmes ki rá- ^ Fő°RR-Lex^t lyi Válasz tárgyában készített Izenetet, és a‘ tudakozó Választmányhoz rendelt Küldöttek ne-vi*'° Küldött*“*' • A í-t Tr. „ , szónoka tudósiveit 0 Cs. Kir. Fő Herrzegségének Nádor Ispány urnák, és a' fő Rendeknek bemutatván, egyszer- tása. smind bejelentvén a’ Karoknak azon kívánságát, hogy az elébbi példáknál fogva is tisztelt Elnökük a’ királyi Szeméi) nők részt végjén a’ Választmányi tanácskozásban, ü Cs. Kir. FőIIerczegsége a' Küldöttséget azzal bocsátotta el, hogy az Izenetet azzonnal felvétetni, és a’ Fó Rendek tanácskozása kimeneteléről a’ Karokat szokott módon értesíteni fogja. Csak hamar inegcr- Jegy zó Könyv. II. Darab. 5