1839-1840 Jegyzőkönyvek 1. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840

1839 / 58. országos ülés

Lvm. ORSZÁGOS ÜLÉS. * November 12kén 1839. Tárgya: a’ katonai Kihágások. Az Elölülő az Ülés kezdetén egyik ítélőmestere által felolvastatta lör az 56dik országos Ülésben beadott katonai kihágások eránti Izenetet. 2or. Az e’ tárgybani Felírást, mellyekre minthogy ezek az Országgyűlése végzése folytában tétettek, észrevétele nem volt: — felolvastatott. 3or. Az eb­ben készített törvényjavallat, ezen t. czikkely lső §a végén azonban a’ „kizsaroltatott“ szót erős­nek tartván, azt kihagyatni ’s ezzel kívánta felváltatni: „vevődik meg valami“ — miben a’ RR. megegyeztek. Továbbá a’ felolvasott 2dik §a az Elölülő az előbbi nézeténél fogva a’ „zsarolás“ szavakat ki­­hagyatni ’s az egész szakasz szerkeztetését ekkép kívánta változtatni: ,,a’ törvényes illetőségén túl kivett holmik illendő árát megtéríteni, a’ kihágó elleni követelés fenmaradása mellett a’ kir. kincs­tár köteles“ miben a’ RR. szinte megnyugodtak. A’ törvényczikkely többi §ira nem lévén az Elölülőnek észrevétele. Pest Vgye Követe (Dubravitzky Simon) a’ 2dik §ban az „azonnal“ szócska kimaradván, azt beiktatni kívánta, nehogy t. i. a’károsított Fél kármentesítését esztendők alatt kénteleuítessék ke­resni, azért is mondassák ki, hogy a’ kárt a’ kincstár megtéríteni „azonnal“ köteles legyen. Szeremi Követ (Poszávetz Zsigmondi) pedig azt feleslegesnek tartotta, mert véleménye sze­rént csak ugyan nem lészen annak elébb sikere, inig felsőbb Reudelés nem érkezik. Tolnai Követ (Bezerédy István) azonban az előtte szállónak előterjesztését nem látta elegendő oknak arra, hogy a’ Pest Vgye Követe kívánsága elmellőztessék, mert ha az elegendő ok volna, azon esetre hasztalan volna minden törvény, ’s kár volna minden betűért, melly iratik, minthogy addig úgy sem teljesítetnék az, még felsőbb Rendelés nem érkeznék. Azonban a’ szólló szentül hiszi, hogy ha a’Kormány a’törvényt elfogadja, fog gondolkodni annak sikereltetéséről is, és ay.­­ért minthogy Pestnek előadása igen czélszerű, azt részéről is szükségesnek tartja, ne hogy a’ sze­génynek kártalanítása esztendőkre elhalasztassék. Egyéberánt a’ felolvasott törvényczikkelyben a’ kihágások igen helyesen két részre, t. i. zsarolásokra és sértésekre felosztatnak és elkülönöztet­­nek, azokban az eljárás is egymástól különböző, igy az 5dik §ban mondatik, hogy a’ törvényható­ság a’ katonai kihágás elintézését rövid utón az illető katonai Parancsnoktűi nyerendi, ellenkező esetben a’ Helytartó-Tanács utján szorgalmazza. Mi véleményénél fogva nem egyéb , mint a' mos­tani fenálió rendszer. — O tehát részéről az eljárásban különbséget tenni nem akarna, és azért kí­vánná , hogy az 5dik §ban való eljárás helyett is a’ Odik §ban kijelelt eljárás alkalmaztassák. — Továbbá kívánná, hogy kármentesítés nem csak a’ zsarolásokban, hanem minden esetekben a’ ki­rályi kincstárt illesse, p. o. ha a’ katonatiszt lovával kárt tesz, mert ha ez nem történik, és a’ ka­tonatisztnek nem lesz értéke, kérdi: miképen fog a’kártalanítás eszközöltetni. — Ezen felizzot­taknál fogva tehát mind az eljárás, mind pedig a’ megtérítés elvében változtatást kíván. Az Elölülő: Pest Vgye Követének az „azonnal“ szócskának a’ 2dik §ban való iktatása végetti kívánságát nem ellenzi ugyan, azt azonban nem a’ „köteles“, hanem a’ „megtéríteni“ szó eleibe kel­tenék tenni. Mit a’ Rendek elfogadván, az érintett 2dik §. ekképen lészen: ,,a’ törvényes illetőségen túl ki­vett holmik illendő árát azonnal megtéríteni“ ’s a’ t. Nem lévén a’ felolvasott törvényjavallat ellen más észrevétel az ekkép bevégzett tárgynak a’ Fő-Rendekhez való általvételével a’ tegnapi napról kinevezett Küldöttséget bízta meg. A’ melly uj tisztében eljárván jelentette, hogy a’ vallás és katonai kihágások tárgyait a' Fő- Rendekhez általvivén, Ű cs. k. Fő-Herczegsége a’ Nádor azokat hova elébb felvétetni, és a’ tanács­kozásoknak sikeréről a’ Rendeket külön Küldöttség által értesittetni fogja, —- enuekutánna Az Elölülő 0 cs. k. Fő-Herczegsége a’ Nádor nevében a’ Rendeket elegyes Ülésben meghívta, minek folytába a’ RR. a’ Fő-Rendi terembe általmenvén Jegyző Könyv 1. Darui. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom