1839-1840 Jegyzőkönyvek 1. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840
1839 / 18. országos ülés - 1839 / 19. országos ülés
188 XIX. Országos Ülés. — Augustus \Q-Un 1839. egy szót sem szólanak, a mi csak ugyan természeténél fogva legelső, minthogy a’ kiegészítés kérdését targyazza, mellyet az Országgyűlésé végéi e halasztani, vagy ennek orvosoltatását akkor várni annyit tenne , mint ezen sérelmet Örökre eltemetni. Azt hallá említeni, hogy a' k. kir. Előadások az anyagi józan haladást, és a’ haza köz boldogságát erányozzák;— igen is, hálás érzéssel megesmérem, és megesméri a’ nemzet ezeknek jövő jótékony hatásukat, de nem is várta, de nem is képzelhet más kir. Előadásokat, mint ollyanokat, mellyek a’ haza köz boldogságát tűzhetnék ki czélül, azonban materialis haladást moralis haladás nélkül nem képzelhetek, mert ezeknek elválaszihatatlanságát az ész és történet bizonyítja. Ó is a’józan haladásnak barátja, bár ne kénteleníitetne sajnosán tapasztalni, hogy hazánkban a’ haladásra törekvő igyekezet nagyobb részben azon nem csekély hatalom nélkül lévő lényeknek ellent állására taíál, azon lényeknek monda, mellyek minden régi épületnek moh lepte falai közt uralkodnak, sőt vagyonait, kincseit, hasznait, előitéleteit féltékenyen őrzik, ’s ha a’ haladni kívánó kor lelke laktanyáihoz közelít, eleintén össze riadnak, azután pedig magukat, ’s előítéleteiket védóleg álhatatosan ellent állanak. Azonban hiszik, hogy az ellentállhatlan köz vélemény a’százados előítéletek ostromait elnémítani fogja, köz vélemény tehát, ’s nem hatalom, melly ismét véleményben gyökerezik, képezik az alkotmány talpköveit. A’ mi előbb magát az érzelmek szent sötétjében elrejtő, az most az ész szövetnékétól világítva napfényben áll; a’ mit előbb a’ puszta hit ájtatossan őrzött, azt a’ gondolkodó ész a’ maga hatás körébe vonta, és felvilágosítva álla* nak a’ nemzetek természetéről való nézetek, felvilágosítva azon vonal, melly az uralkodói hata. lom a’ véle öszveköttetett kötelesség és a' nemzeti igazok közt fenáll. — Mosta’ tárgyhoz magához szólva, Küldői, kik minden alkalommal és egyedül a' törvényes ösvényt követni óhajtják, miután a’ legközelebb érkezett K. Leirat által az alapos sérelmeket semmi résiben orvosolva lenni nem látják, a' szólót újjabban oda utasították, hogy mi előtt Pest vármegye ezen Országgyűlésére szabadon választott követjének kormányi Paranccsal képviselői tisztje teljesítésétől lett eltiltása által támadott szabad választási sérelem orvosoltatnék — mi előtt az a836: 2i*dik törvény értelmében az országgyűlési testület kiegészíttetett, és mi előtt a’ törvényes szólás szabadságán ejtett érzékeny sérelmek megszüntetvén, az alkotmányos képviselőségnek az i • 13-dik törvény czikben kijelelt alapjai biztosítatnának , és a’sérelmek e’részben orvosolva volnának, egy átalján semmibe se avatkozzék, mert el vannak hitetve, hogy mind addig, míg az Országnak törvényesen egybe hivott Rendjei az Országgyűlésen minden akadálytélel nélkül meg 29 ik Jniiusn'inem jelelhetnek, és a’ törvényhozó test tökéletesen kiegészítve nincsen, és valameddig az orszáköitk. kir. Le-os tárgyak felett törvényes szabadsággal való tanácskozás mind az Országgyűlés megtartásának irat targja. lényeges feltétele nem biztosíttatott az 1790 : 13-ik t. ez- által kiszabott ösvényen tanácskozni nem lehet. Lelkére kötvén egyszersmind , hogy ezen sérelmeket minden törvényes úton, helyen, és módon sérelmeknek országg)ülésileg kimondatni, és azoknak orvoslását eszközölni igyekezzék, egyenesen kijelentvén, hogy készebbek e’ jelen Országgyűlésben helyeztetett szép reményektől inkább búcsút venni, mintsem ezen sérelmeket akármi úton mellőzve, vagy nem orvosolva, vagy a' mit f i sem tehetnek nem sérelmeknek kimondva, alkotmányos szabadságok vég pusztulásához segéd kezekkel járulni. — Ezek Küldői törvényes nézetei, mellyeket a’ KK. és RR. pártolásába ajánl, mellyeket avonban kivívni szerencsés ha nem lenne, Küldői nézeteihez és kívánságaihoz legközelebb álló kerületi Izenetet pártolja. Aradi Követ (Fascho JósefJ mindenek előtt anyautasítását felolvasta, melly következendóképen szól: O Felségének kegyelmes Ürunknak törvényessége, atyai kegyeskedése, és igazsága eránti legnagyobb bizodalomnak felét adni kívánván, eltérve a’ legközelebbi Országgyűléseken e’ részben bevett szokásoktól O Felségének az i79®/í • i3-dik torv. czik. áltál a’ kir. Előadásokra nézve biztosíttatott királyi jogait, jobbágyi hivséggel , és fiúi bizodalommal tettlegesen elösmérve az irQo/^. 13-dík törv. czik. értelmében a’ kir- Előadásokba mindenek előtt bele ereszkedjenek, különösen a' mi azoknak már tudva lévő egyik tárgyát, a’ katona ujjonezok állítását illeti, ’s a’ t. Küldőinek ezen itten felolvasott nyilványos utasítások szerént, hogy a’ Pesti sérelmet mindjáit az Országgyűlése kezdetével bátor utasítása előlegesen a’ kir. Előadások felvételét rendelné, mindazonáltal mint olly súlyos esetet, melly a' követi szabad választási jogot veszedelmezteti, előlegesen Ö Felsége eleibe terjesztetni kívánta, a’ RR- előtt is bölcsen tudva vagyon, és így ezen sérelemnek előleges felterjesztését Aiad Vármegye részéről szorgalmazván, és erről Küldőit is illy értelemben tudósítván, minő utasítást nyert légyen, azt a’ Ren. deknek már más ízben is előadta, Küldőit, i. ezen sérelihet fökep ollyannak, melly áltál a szabad követ választás veszedelmeztetik tekintvén, nem csak ezen előterjesztett sérelemnek e!őleges felterjesztését meghagyták , egyszersmind azt is kötelességébe tették , ne hogy ennek orvoslásáig a’ kerületi első Kenet értelmében megkészítendő munkálatok legfelsőbb helyre fel se terjesztessenek Egyéberánt a' kir. Előadásokra nézve az már felhozott, és elolvasott utasítást ez úttal is megerősítvén, ennek következésében tehát Küldői két elvből indultak ki, először t i. azon b zi»dalomnál fogva, mellyel Ő Felsége eránt viseltetnek, és melly szerint legbiztosabban reményük, hogy az Országnak sérelmei orvosoltatnak, a’ kir. Előadások eránt az 179t : 1 3-dik