1832-1836 Jegyzőkönyvek 8. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
199. ülés
im 499-dik CíildS* Ü& Májú*. éló Köztársaság einem lehet, természetes, hogy annak fel állásáról is ugyan a’ köztársaságnak kell gondoskodnia, a’ nélkül, hogy a’ fizetéssel éppen az, ki Bíróra szorult, rovattassék meg; holott már az, hogy Bíróra szorul valaki, gyakran magában is elég nagy súly. Bírót tartani a’ Status publicus kötelessége, kötelessége tehát azt ollyan fizetéssel el is látni, hogy holmi sportulákkal, ’s Taksákkal jövedelmeit szaporítani ne kéntelenitíessék. Be továbbá azt: hogy Taksák nélkül vexativus Perek is kezdethetnek. a’ Szólló belső meggyőződése szerént egészen elenyészd csak ezen tekintet is, hogy ellenben a’törvénykezés úttya Taksákkal az ügyefogyottaknak, és szegényeknek gyakran á nap fénynél világossabb igazságok mellett is csupán azért, hogy előre a’ perbeli Taksákat lefizetni nem képesek, el lehet zárva. Már pedig Küldői annak, hogy a’ Törvénykezés illy akadályokkal legyen öszvekötve, még lehetőségét sem kívánván fen tartani, a’ szólló Követ nem csupán philantropicus tekintetektől indíttatva, hanem kiváltképpen az igazság kiszolgáltatásának ama positivus fő elveire is, hogy t. i az igazság kiszolgáltatása mennél gyorsabban és minél olcsóbban eszközöltessék, figyelmezve, azt hozta indítványba, hogy az írásbeli kiadásokért eső scriptu ristica Taksák ugyan maradjanak meg, de a’ Bírói, ’s Perbeli Taksák egyátallyán véve országszerte töröltessenek el — á Bírák ebbeli jövedelme legczélerányosabban azok fizetése meg bővítése által pótoltathatván helyre. Marmaros Vármegye 2-ik Követe : kijelentette, hogy Küldői ugyan a’Taksákat tovább is fent akarják tartani, de azt is kívánják, hogy a’ Káptalanok a’ Leveles Táraikban lévő Documentuwokat hiteles párban írassák le, és tartsák rendben az Archívumokat. A’ mi Pest Vármegye Inditványit illeti, arra nézve megjegyezni elégnek látta, hogy az mind az 1825 esztendei, mind a’ mostani gravamen közt ott van. A’ mi pedig a’ Neográdi előadást nézi — ha a’ szólló Követ jól felfogta, Neográd azt kívánta, hogy ha valakinek valamelly Perből szükséges egy documentumot kivenni, az egész Pert ne legyen köteles transunmiáltatni, elég legyen transummálni azt, a’ mi néki szükség, és az oíly documentum törvényes erével bírjon;—rée a’ szólló Követ ezt nem pártollya — mert a’ Perben gyakorta hamis documentumok is vannak, és csak a’ perbeli allegaíiók által sül még ki, hogy lehet e’ azokat használni, vagy sem — az illyetén egyes documentumoknak kiadása tehát az igazság kiszolgáltatásának tzélja ellen van. Turócz Vármegye 2-ik Követe: midőn Küldői a’ perlekedő Feleknek kiváltképpen a’ szegényebb állapotú nemességnek a’ magot sajátjokhoz való jutásra az Vitat könnyíteni óhajtják, egyszersmind azt is kívánják: hogy a’ Bírói ’segvébb íaksáltatásnak felette felemelt Lajstroma által igazságos jussaiknak keresésétől el ne rekesztessenek; ’s azért mivel a’ Kerületi szerkeztetésben a’Bírói, ’s egyébb Taksák Lajstromát olly nagyon felemelve lenni látja, hogy az által a’ szegényebb állapotú Nemességnek uttya tulajdon jussaiknak kikeresésére elzáratik •—azért a’perlekedő Feleknek, leginkább pedig a’ szegényebb sorsú Nemességnek állapotját méltó figyelembe vévén, az érintett Taksák Lajstromát alább szállíttatni, vagy pedig a’ Maria Theresia Királyné által meg állapított és eddig divatozott Taksáknak Lajstromát elfogadni, ’s Törvénybe iktattatni kívánta. Szala Vármegye 2-dik Követe: a’ Pesti indítványt pártolta, és mivel tudva van, hogy a’ Veszprémi Káptalan Archívumát illető több rendbeli Levelek a’ Szepesi Káptalanban vannak, elrendeltetni kívánta, hogy azon Levelek a’ Veszprémi