1832-1836 Jegyzőkönyvek 7. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
186. ülés
368 í86-dik ÜLÉS HO. April . ’» * - tgy Collegiale fórum maga magát regenerálja. Ezen tekintetmegvallya a’ Szálló, ő reája nézve győző volt, de győzőnek kellett lenni a’ KK-ra nézve is, mert a’Kerület* szerkeztetés, mélly szerint minden eggyes Város maga ajánlhatja a' Tárnok Széke ki jelelt jét égyenéssen 0 Felségének, ’s nem a’Tárnok Szék proponál, magmaradt. Kérdi tékát már most-’a’ Szollá, hogy ha azon saját regeneratio princípiuma a’Tárnok Széknél már nem tanátsosnak,-sőtt veszedelmesnek esmértetett, •— vall von a Kir. Táblára nézve meg szán ollyan lenni ?—a’Szálló vélekedése szerint az bizonyára itt még inkább veszedelmes. Azt kívánja tehát a1 nyilványos inconsequentianak elhárítása, hogy valamint a’ Városok egyenként felmháztattak azzal, hogy felsőbb ítélő Széki Biráikat magok egyenessen 0 Felségének ajánlhatják, szinte,] úgy szünyön meg legalább a’ Kir. Táblánál is az, hogy önnön propositiója után maga magát regenerálja, hanem álh on minden eggyes Vármegyének Jussaiban hasonloan egyenesen 0 Felségének ajánlhatni a’ Kir. Tablóra kijelelt individmunjait. A’ Szollá nézete szerint ez lehet legalkahnatossabb mád azon iránytalanságnak eligazítására is , melly eddig a’ Dunai és Tiszai' Megyékből feljutottak számában igenészre vehető váía, mert úgy legalább módja lehetvén minden Vármegyének a’ kebelében bizbdatmat nyert ollyaténjeles individuUmjait is kijelelni, kiket a’Kir. Tábla maga is nem proponálhatott volna, 0 Felsége is az Ország részeire nagyobb figyelmet fordíthat. A’ Szathinári Követ ezt pártolván, kérné annak folytában az Elölülőnek arra tett azon feleletét is, hogy ez,már superáiva van, a'A aplákönyvbe bele tétetni. Pesth Városa Követje: Elesvén Pest V ármegye Követének az elébbeni szakaszra tett indítványa, mellyhez ragaszkodván a’ Szállá Követ a' Kir. Táblánál felállítandó különös Büntető Senatüshoz két> Tagot a’ Polgári rend köréből is alkalmaztatni kívánna. kéntelen ezen kivánattyát, ez úttal a’ szerint megújitni, a’ mint e’ Tárgyban Bars Vármegye Köv ete álfai ishiét indítvány tétetett. Elegendő okúi szolgálhat erre már az a’ kpyülraény, hogy a’legfontossább Pereik a’ Városiaknak úgy mint a’ Büntető, elváló és Tiszti Perek ezután is oda vitetnek feüyebb vizsgálat okáért:—de ezen kivűI fsak illy mádon és illy ösvényen indúlva reménylbétni, hogy a’ Tárnok Széknek fölösleges és szükségtelen volta kitűnvén azon sok Követek által óhajtóit egybe kapcsolása az Ország mind a’ négy Rendéinek eszközöltessék, hogy mind annyinak Perei fellyebbvitel útján a’ Királyi Táblához járuljanak. Igen hosszasnak lenni kellene a’ Szállónak, ha még ezen okokhoz azon Politikai tekinteteket is fel számlálni akarná, melivek e’ részben nagy mennyiséggel és jeles fontossággal felruházva készen vannak, de ezekét most elbalgatván csak azt mondja ki, hogy ha leginkább a’ két legszámossabb Kend a' Aemesi tudniillik és a’Polgári, minél szorosbb öszvekaptsolásba tétetik, ebből nem tsak reájök, hanem bizonyossal az egész édes Hazánkra légboldogitóbb következések mulbatatlanúl erednének. Buda Városa 1-ső Követje: Barsnak Indítv ányát pártolja, azon elvetazomban, hogy kívánatos volna, ha a’ A emesi és Polgári rend közelébbi állásra jönne f. Ii. J.1—ki Ország Ov ülésbena’ Szállá más tekintetből t. i, a' Aeinzeti ipar tekintetéből pártolta, hogy pedig a’ Városi Polgárság a’ Aremsi rendel ellenkezett volna , el nemösméri, de dz egyességet legtzélerányosSatíbnak tartaná a’ATemzeti gazdálkodás előmozdítására, ezzel azonban felhagyv a a’ Barsi Köv et beszédjének másik részét, mi az igazság ki szolgáltatását illeti, fogjja fel, minden Országban a’ Polgári társaság két fő elv ből állapodik, az 1-ső elv a’ személyt és vagyont érdekli, és ez pars negativa, a’2-dik elv hogy a’ Törvény oltalma alatt mindenki szabadon élhessen, ’s