1832-1836 Jegyzőkönyvek 2. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
60. ülés
IIA TV A N O DIK ÜLÉS. lGl Síit teszik, annál inkább ragaszkodott pedig észrevételéhez, minthogy a’24-ik "Ölesben, ugyan az 6 Indítványára a’ három millió helyett tevődött nagy számú és igy már Országossan el van esmérve, hogy a’ Protestánsok száma kisebb a’három milliónál, a’ mi a’ harmad részét tenné azT)rszág lakossainak. Az Előlülő továbbá az 5-ik §-ra megjegyzette, hogy ügy, a’ mint a’ Trencsínyi és több Követek előadták , nem áll, hogy csak az érintett pontokban lenne az egy esség; sott inkább azokra a’ pontokra, mellyek e’ sérelmekről szóllanak, nagyobbára már meg is van, és ennél fogva az 6§ban változtatni kívánná, — azon szavakat: ,,a' Nemzetre és az Ország Gyűlési Testre homályt hozó Egyezésben nem ereszkednek, sem sérelmet sérelemmel tetéző, e' jelen és a jövő kor' kemény ítéletét maga után vonó törvény alkotásba soha részt venni nem fognak, — végre az utolsó §. végét azon szavaktól: ’s minden esetre az I79O: 12-ik Törvény Czikkely értelmében s. a’ t. egészen kihagyatni sürgette,azért mert itt nem a’Kormánnyal de a’Fő Rendekkel van az értekezés, hogy illethetnek tehát azokat a’Kormány Rendelései? által nem láthátó de külömben is Felséges Koronás Fejedelmünkről fel sem lehet tenni, hogy a’ Törvényben ütköző parancsolatokat adjon, és igy Felséges Urunk Királyi Resolu* tioirul nem is lehet azt kinyilatkoztatni, hogy Kötelező erő nélkül valóknak nézegethetnek, többnyire ha állana is a’ kérdéses szerkeztetek, nem elég volna még akkor is egyedül a’ 12-ik articulusra hivatkozni, hanem azt kellene tenni, hogy a’ 26-ik Czikkely értelmébe, mert azon utolsó Czikkely a’ vallás tárgyában ki terjesztett hatóságot ád a’ Fejedelemnek. Azomban mind ezek ellenére is a’.KK. és RR. Izenetjek foglalatjához ragaszkodván, az úgy, a’ mint áll meg állapitatott, és annak a’ Fő Rendekhez valóáltal vitelére következendő Küldöttség neveztetett: A’ Királyi Tábla részéről: Végh Ignátz ítélő Mester, Gyurtsányi Gábor Tábla Biró, Horváth Ország részéről: Buzsán Hermán, az Egyházi Rend részéről: Karner Antal Győri Kanonok ’s Káptalan Követje, a’ Vármegyék részéről : Majthényi László Bars, Martzibányi Antal Trencsin, Nagy Pál Sopron, Deák Ferencz Szala, Brezovay Josef Heves, Gróf de la Motte Károly Gömör, Pogány Josef Beregh és Markovits Josef Krassó Vármegyék Követei. A’ jelen nem lévők részéről: Gőntzy Sámuel és Klobusitzky Ágoston. A’ Királyi Városok részéről: Mukits Simon Szabadka és Gelentsér János Szeged Várossá Követei. Visza térvén a’ Küldöttség és Szószóllója által jelentvén, hogy O Császári Királyi Fő Herczegsége, és a’ Fő Rendek szánde'kjokat különös Küldöttséggel fogják meg üzenni, az tlésnek vége lett. > 4Í Jegyző Könyv II-dili Darab.