1832-1836 Jegyzőkönyvek 11. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
324. országos ülés
324-dik CL ES //. Julius. 48 /V mi a’ tárgyat magát illeti, meg kell minden őszinteséggel vallania, hogy a’ mint ma nem értette Ns. Bars Vármegye elóladását, úgy 22-dik Juniusi Ülésben sem érthette jól, fel nem foghatta minden fordulataiban , ugyan ezen Vármegyének Követe által tartott beszédjének első részét,csak akkor lett különösen figyehnetesebbé,mikor azt a’ szót hallotta: „helyben hagyom“; mellyre a'mint jól emlékezik mintjárt’meliette ülő Követársainak a’jegyzést tette, hogy ez erős, de határozattan nem emlékezik, és jó lélekesmérettel nem mondhatja, a’ helybenhagyás volte’valami feltételhez kötve, vayysein. A’ beszédjének 2-dik részéről mindazáltal ő is jól emlékezik. hogy ez csak conditionate volt kimondva, t. i. hogy talán nem hibázna, ha magáévá tenné. Ezek úgy lévén, minthogy a’ mint most értette, maga Ns. Bars Vármegye a’ Napló hitelességét kérdésbe hozni nem akarja, ennek minden esetre ú«rv kell maradnia, a’ mint szerkezteivé van, de más részről azokat is be kell iktatni a’ Diariumba, mellveket mái napon előladott Ns. Bars Vármegye, akár ú«y tekintessenek azok, mint a’ históriai történethez valók, akár pedig úgy, hogy az ó védelmére szolgáljanak. Torna Vármegyének első Követe azt véli, hogy a’ Barsi előadásnak a’ mai Napló könyvbe való iktatását nem lehet ellenzeni. — A’ Trencsén Vármegyei kijelentésre kénytelen azonban meg nem egyezését kinyilatkoztatni; és e’ részben a’ Hevesi Követ által említett jusához ragaszkodik. Egyébaránt örülni fog azon, ha Bars A ármegyének Követje egész akkori előadását megsemmisítendi; — azonban valamint maga senkinek elméjébe saját gondolatját tolni nem kívánja, úgy viszont fentartja azon jusát, hogy a’ mit a’ Szólló másnak általa igen jó! hallott szavaira épít, az azoktóli visszalépésekkel magát comprommittálni köteles ne légvejí. — Nyitra A ármegyének 2-dik Követje azt, hogy miképp történt a* Barsi Követ kérdéses kijelentése, nem tudja, mert akkoron jelen nem volt. — Egyeharánt Sopron A ármegye Követjével annyival inkább egyetért, mivel tudtára a’ Bars Vármegyei első Követ beszédjét mindjárt az Ülés után conditionate szerkeztetve beadta; - a' miből azt következteti, hogy a’ kérdéses kifejezéseket úgy, mint beadta, akarta mondani. Bars Vármegye 2-dik Követe. Nehogy az Ülés. kezdetén tett előadása ismét kérdés alá jöjjön, és különböző Alagyarázatokra adjon alkalmat, — azt újra felolvasta illy értelemben, hogy miután mind ő, mind Követ társa másképpen emlékeznének, sőt Balogh János Követ társa azt, hogy a’ kérdéses kijelentés a’ később beadott szerkeztetése szerint, történt légyen, annál inkább hinné, mert meg van győződve, hogy feltételes kijelentésével, melly a’ magáévá tételre nézve a’ Jegyző Könyvben is feltételesen van előadva, inkább áll ez öszve függésben; a Napló Könyvbe azonképpen iktattassék. — Pest A ármegye első Követe. Úgy vélekedett, hogy Bars A ármegye Követe a* kérdéses szavakat magyarázni nem kívánván, csak arról lehet szó, hogy meg kell e’ maradni a’ Naplókönyvnek úgy," mint az szerkeztetve van? — mire úgy nyilatkozott, hogy annak meg kell maradni, egyet értvén a’ Sopron Vármegyei Követtel abban is, hogy ha a’ Bársi Követ kifejezéseit magyarázni kellene, azokat oda kívánja magyaráztatni, hogy azokkal a’ helyben hagyást is feltételesen akarta érteni; egyéberánt természetes, hogy a’ mai Naplókönyvbe bejön szóról szóra a’ Barsi Követ mai kijelentése, utánna pedig a’ tanácskozás egész folyamatja, melly azt mutatja, hogy a’ Napló kérdéses szerkezetének meg kell maradni.