1830 Jegyzőkönyvek • Felséges Első Ferentz Austriai Császár, Magyar, és Cseh Ország Koronás Királyától Po'sony Szabad Királyi Városába, 1830-ik Esztendőben, Szent-Mihály Havának 8-ik napjára rendeltetett Magyar Ország Gyűlésének Jegyző könyve (Pozsony, 1830)

1830 / 4. ülés

NEGYEDIK í) L É S. 39 alatt találtatik. Mellyck után Nógrád, P>aranya es Gyúr Vármegyéknek Követ­­jeik Küldőiknek azon kívánságokat adák éld: hogy a’ midőn annyi fényes ’s ritka Királyi virtusokkal tündöklő Felséges Koronás Fejedelmünk, 38 esztendei boldogító uralkodása után atyai kegyes gondoskodását odáig kiterjesztette, hogy még éltében első szülött Fija megkoronáztatván, az által mintegy előre az ősi Alkotmánynak megtartására, a’ legszívesebb és felbonthatatlan kötelekkel lekö­­teleztessen; ezen szíves atyai hajlandóságnak emlékezetére, egyedül a’Nemes­ségnek költségen, a’ Nemzetnek örvendetes érzéseit kijelentő emlék pénz Magyar körülírással készítessen; — Torna Vármegyének Követ je szinte Küldőinek uta­sítása szerint, ezen öröm érzéseket Pesten felállítandó emlék oszlop által kíván­ta örökösíteni; — Pest Vármegyének Követ je pedig a’ Nemzet azon forró kíván­ságának következésében, hogy a’ megkoronázandó Felséges Fő Hertzeg hív Ma­gyarjainak közepette lakozzon, Pest Vármegyének szíves készségét ajánlotta mind azon segedelmeknek megadására, mellyek ezen óhajtott czélnak elérésére szol­gálnak, és a’ Státusokat és Txendeket Küldőinek nevekben hasonló áldozatoknak ajánlására serkentette. — Ezen előadásoknak következésében a’ Státusok Elölülője azt nyilatkozta­­tá ki: hogy ezen nemzeti háladatosságnak érzéséből származott előterjesztések> és ajánlások méltó figyelmet, érdemlők; azonban a’ Királyi Hit-Levéllel öszveköt­­tetésben nem lévén, azoknak más alkalmasabb időben a’ szokott tanátskozás alá leendő vételeket javaslotta. — Melly javallatban a’ Státusok és Rendek meg­egyezvén Az Előlülő a’ tanátskozás alá vett Izenetnek a’ Fő Rendek Táblájával való közlésére c’ következendő Kiküldötséget rendelte, úgymint a’Királyi Táblától; Platthy Mihály, Nádorispányi ítélőmestert, Szirmay Adám Tábla-Rirót; Horváth Országrészéről: Zdenchay Miklóst; az Egyházi Rendből: Németh György, Esz­tergami Káptalan Követjét; a’ Vármegyék részéről: Fekete Ferentz, Posony; Marczibányi Antal, Trentsén; Répás Leopold, Raranya; Rohonczy Janos, Vesz­prém; Földváry Ferentz, Heves; Draskóczy Sámuel, Gömör; Kárász benjamin* Csongrád; és Karácson Jósef, Torontál Vármegyék követjeit; — a’ jelen nem lé­vők részéről: Takácsy Ignátzot, és Udvárnoky Lajost; a’ Szabad Királyi Váro­sok részéről: Vas János, Fejérvár; és Kéller István, Rárlfa Városainak Követ jeit. Melly Küldötse'g tsak hamar viszsza térvén, annak szószóllója jelentette: hogy a’ Fő Rendek a’ közlött Izenetet azonnal Tanátskozás' alá venni, és vála­szokat még ezen Ülés alatt a’ Státusokkal és Rendekkel különös Küldötse'g által közleni fogják. — Ezekután Az Előlülő által a’ bekövetkezendő Koronáztatásnak tekintetéből a’ Stá­tusok és R.endek közűi kiküldötségek neveztettek ki, különösen: 1) A’ Szent Korona késérésére A’ Királyi Táblától: Gosztonyi Pál, Al-Ország Bírája; Kováts Jósef, Tábla.Liró; Horváth Országrészéről: Osegovich István; az Egyházi Rendből: Dreszmitzer Jósef, Győri és Lonovics Jősef, Egri Káp­talanok’ Kövctjei; — a’ Vármegyék részéről: Huszár Imre, Esztergám; Uzovics János, Nyitra; Eberge'nyi Benedek, Vas; Jablonczy Károly, Mosony; Draskóczy Sámuel, Gö­mör; Dobóczky Ignátz, Heves; Nyéky Mihály, Caanád; Császár Sándor, Te-10 * t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom