1825-1827 Jegyzőkönyvek 3. • Felséges Első Ferentz Austriai Császár, Magyar, és Cseh Ország Koronás Királyától Po'sony Szabad Királyi Városában, 1825-dik Esztendőben, Szent-Mihály Havának 11-dik napjára rendeltetett Magyar Ország Gyűlésének Jegyző könyve / Po'sonyban / Belnay örököseinek betűivel / 1825-1827
1926 / 119. ülés
iöo SZÁZ T1ZEN-KILENCZEPIK (‘LÉS. hol voltilnk; ha pétiig decidálja, előre lehet látni ,* hová fog kiütni a’ dolog ? nints tehát jobb mód, mint az 1802-diki Idea mellett megállani, és hogy ezt a* jelen helyheztetésben újjonnan felmutatni a’ Diaetalis praxissal nem ellcnkezik, sóit inkább a' Diaetalis végzéseknek termeszeiével megegyez, a’ kérdéses czikkelyben nyomossan megmutatva lévén, azt meghagyatni kívánták, mert nem is példa nófkúl való, hogy a’ ÍY> Rendek, ámbár meg nem győzet* telhettek a’ Státusoknak okmutatásai által, még is, ragaszkodván ugyan a’ magok princípiumaihoz, semmi külónözéseket a’ Felírásban tenni nem kívántak, és ugyan ezt lehet kérni tólök most is a’ köz jóért buzgó hazafiui indulatokra nézve, és minden roszszabb következések elhárításának okáért. — Szinte ezen vélekedésben voltak hasonló okokbul a’ Gömör, Szabolts, Beregh Vármegyei követek* — arra, hogy a’ 1802-diki ideában a’ Jobbágy telken lakó Nemesek világosan ki véve »intsenek , ellenkezőleg fordítva válaszolván a’ Beregh Vármegyei követ, hogy mivel azok között, kikre az ösz- Veírást kiterjesztette , világossan nem számlálja az illy Nemeseket, ezeknek is ott beértve kell lenni, a’ hol általlyán fogva minden Nemes az öszveirástul ’s adózásiul felmentve vagyon. Azt pedig, hogy a’ Királyi Válaszra, és Előadásokra az Ország Rendéinek felelni szükséges, úgy világosítván, hogy ha a’ feleletben nem factumnak hanem resultatumnak kell lenni, azt a’ factumot, hogy az Ország Rendei meg nem egyezhettek felírni nem lehet, új Resultatum pedig nem lévén, nem az a’ következés, hogy meg nem egyezhetvén az Ország Rendei, a’ Királyi Rendelésnek kellessen állani, hanem szükség képpen tsak az előbbi Országos végzés álhat meg, és írattathatik fel Besulta-rcinissa fuerit ul utraque Tabula prius desuper conveniat, res in statu quo manebit; quodsi vero Sua Majestas SSma suam ex merito de super edere dignabitur Resolutionem , eventus rei facile praevideri potest. — Cum itaque nihil esse possit eo expedientius, ut ideae anni 1802 porro insistatur, et similis Repraesentatio non modo Diaetali praxi haud adversa, sed potius indoli Diaetalium Tractatuum maxime consona sit, subsumptum Para graphum tanto a fortiori retinendum eensuerunt, quod plura adsint exempla Excelsos Proceres, utut se argumentis SS. et OO. haud convictos declaraverint , insistendo principiis suis, in Repraesentationem sine ulla differentis sensus sui enunciatione dimittendam, consensisse, hoc ipsum autem communis boni causa, ad praecavendas adversas sequelas hac etiam vice impetrandum fore, sperari possit. — Ex his motivis ejusdem pariter opinionis fuerunt etiam Gömöriensis, Szabolchensis et Bereghiensis , Comitatuum Nuncii, quorum posterior in specie ab opposito argumenti illius, quod in Idea anni 1802 Nobiles Sessiones Colonicales incolentes, per expressum exempti non sint, hoc ipso quod Conscriptio haec ad eosdem Nobiles per expressum, extensa non sit, hos eo loco repositos esse statuit, ubi in genere Nobiles ab omni Conscriptione et. Contributione immunes declarantur. Illud autem quod ad Rescripta et Propositiones Regias responderi debeat, ea ratione clarificavit, quod dum non nisi resultata referenda sunt, nudum factum subversantis inter utramque Tabulam differentis sensus referri utique non possit, sed quia tunc, dum resultatum desideratur, priori potius deciso insistendum sit, idem illud decisum tanquam resultatum utriusque Tabu-