Szemere Bertalan követjelentesi beszéde. / Miklósvár / Hermány Károly és társánál / 1847

13

vagy soká épül fel, és nincsen vaspálya Fiume felé!!

És most látjuk, midőn vége van az orsz. gyűlésnek, mely annyi vágyat fölgerjesztett, hogy mind ez csak egy nemzeti álom volt, egy nagy remény melyből csak a csalódás’ keserűsége maradt meg, annál kellemetlenebb, mivel ha mind ezt még nem élveztük is, de némileg már bírtuk, mivel ha mind ez még nem volt is valóság, több volt mint remény miután az ország’ képviselői akarták, — azonban ha elfelejtettük, most újra megtanulhatjuk, hogy a nemzet’ akarata még mindig semmi nyomadékkal nem bir a kormány előtt. Vájjon mihez is hasonlítsam én ez országgyűlést? Egy dús tavaszhoz hasonlítom, midőn mező, hegy, erdő a virágzás' tengerétől borittatván el, nagy áldást reményi minden ember, s a szőlősgazda már előre kádakról s pinczékröl gondoskodik, a szántóvető csiirjét kicsinyli, a kertész előre támaszokat válogat a fák alá, — azonban vész vagy zápor jön, mindent üsszedul és elhord, s a nagy Orümbül csak a boszuság marad meg, — mely boszuság a megcsalt országot jelenleg igazságosan tölti el.

De kik ellen? Azok ellen kik okai, hogy a múlt orsz. gyűlés által gerjesztett vágjak meghiúsultak. És én megnevezem őket. Személyekre azonban most még