Beszédtár Záratékul az 1841/2dik országgyülési Jegyzőkönyvhöz / Kolos'várt [Kolozsvár] / Nyomtatott a Kir. Lyceum Intézetében / 1841-[1842]

1842 / 54. ülés

90 Martius 22-én +artott Véér Farkas (belső-Szolnok megy t j. Nem kívánok semmi törvény magyarázatába ereszkedni, s a' mi itt felhozatott legkevesbbé sem közelit még csak eszméjéhez is annak, hogy itt törvény-magyarázat legyen, annál inkább nem, mert azon törvény tiszta, s még annyival kevesbbé, mivel azon törvény, a’ más fél által is homályba hozva nincsen; — hanem áll előttünk egy kérdés, mellyel két fél e'ónkbe hozott, ’s mellyre nézve hogy határozatot ne tegyünk annyival inkább nem lehet, mert a kérdések előttünk állanak. Előbbeni véleményemet rendbe szedve bátor leszek azt felolvasni, előbocsátván azt, hogy itt nincsen arról szó, hogy a' privilegium kihirdetését meg ne tegyük, 's ennek elóbocsátása után a' sze­rint javallanám a' protocollatiót: Mi Doboka megye praetoriumának Számosujvárra való áttételét illeti, ezen kérdésnek melly főleg közigazgatási szempontból bővebb megfontolást kivált, eldöntésébe most a' tek. KK. és Rendek nem elegyednek, meg­jegyezvén a kérdés általánosságára nézve azt, hogy a' kérdés tárgyalása és tanács­kozás alávétele után az ország Render által czélszeriinek találtatik ; azon esetben a‘ fenforgó praetoriumnak Szamosujvár városba való áttételét hátráltatni semmi ok nem marad, annyival inkább mivel megyebeli praetoriumok .t több királyi városok keblökben elfogadni tartoztak. Továbbá azt vélném hogy azután Doboka megyének előterjesztett külön kérését a rendszeres bizotmány publico politicum osztályára lehetne bízni, azon meghagyással, hogy rövid idő alatt adjon \éleményt. Zeyk József (Doboka megye). Marosszék tisztelt követe által felho­zott azon ellenvetésre, mintha Doboka megyenek joga az áltál csonkult volna, hogy a’ dolog itt felhozatott, csak azt jegyzem meg, hogy a követ ur lehet ezen vélekedésben, mert nem ismeri a környélményeket; de miután mi tudjuk, hogy milly hosszasan akadályoztatott ezen praetoriumnak áttétele, most kívánjuk hasz­nálni az alkalmat, hogy mondassák ki csak annyi, mennyit a törvény mond. — Ha mi valami kétséges dolgot kívánunk kimondatni, akkor azt mondanám, hogy a' dol­got röviden elhatározni nem lehet, de miután az erkölcsi testületeknek befogadá­sát soha egy város is újabb időkben kétségbe nem hozta, inéit a régi tatárok, 's törökök idejére visszatérni nem kívánok, annyit kijelenteni mindenesetre lehet: nem hogy Szamosujvár tartozik Doboka vármegyének praetoriumat elfogadni, ha­nem csak a‘ törvény rettdelese szerint akar egy es akár morális nemes személyeket minden királyi város tartozik elfogadni tehát — Szamosujvár is; midőn így általános­ságban kívánom a' dolgot kimondatni, meg nem tudom fogni, hogy Doboka megyé­nek jogát miként gyengítem, vagy koczkázlatom —Egyébiránt ha e részben tör­vény magyarázatát említettem, helytelen kifejezést használtam, mert itt nem tör­vény magyarázatáról, hanem kimondásáról van szó, mit az országgyűlésnek megta­­' gadni nem is lehet. Doboka megy e ennél többet nem kíván, s midőn ezen kívánsá­gát a' KK és Rendek eleibe terjesztette, nem hitte azt, hogy az illy élénk ellensze­gülésre taláiand. — Egyébiránt belső-Szolnok megye tisztelt követének javallatában megny ugszom, ez többet foglal magában annál, mit én követelek, mert én csak ál­talános kifejezést követelek, azon javallatban pedig Doboka vármegye specialiter 'emlittetik (helyes; kijelentést kérünk), Gál Domokos (kir. hivatalos). Azon jegyzőkönyvi javallatra nézve mellyet belső-Szolnok vármegye tisztelt követe felolvasott két észrevételem vau. Egyik az, hogy abban Doboka vármegye in specie megemlít (étik. holott azt kíván­juk, hogy Szamosujvár kötelességeiről csak általános említés legyen Másik az, hogy az országos határozatnak nem feltételesnek, hanem határozottnak kell lenni; a'javallatban pedig egy feltételtől felfüggesztett előadást hallottam, hogy t. i. ha az ország Rendei a' közigazgatásra nézve szükségesnek latandják, hogy Doboka vár­megyének praeloriuma Szamosujvárt legyen, akkor ez iránt határozatot fognak tenni. — Én ezt a’határozatba nem tatalom betetethetónek, hanem maradjunk az

Next

/
Oldalképek
Tartalom