Beszédtár Záratékul az 1841/2dik országgyülési Jegyzőkönyvhöz / Kolos'várt [Kolozsvár] / Nyomtatott a Kir. Lyceum Intézetében / 1841-[1842]
1842 / 49. ülés
3 nyolni fogják, annyival inkább, mert ezen megtagadás győzelme egyfelől, a' tek.KK és RR. érdekében örümteljes nem leend, másfelől előre nem tudható de közbejöhető káros következetekre nyújthat alkalmat; most ugyanis: a’ tek. KK és RR. többsége, niert hiszem, mi követekül szám szerint mindig kevesebben vagyunk mint a' nem követ-tagok, megtagadhatja tőlünk ez legalkotmányszerúbh kivánatunkát; de lehet eset, midón a’ tek.KK. és RR. érdekében állna, hogy mi követekül utasításokkal crósittessiink, érdekekben állana, hogy nézeteiknek czéljaiknak súlyt, erőt az egész hazának egyesitett közvéleménye, mellynek orgánumai a’ törvényhatóságok, melly e’ teremen kívül a’ törvényhatóságokba mutatkozik vagy fejlődhetik ki, kölcsönözzék, *s oltalmazza, pártolja, ’s ha ekkor magok a'tek. KK. és RR. kívánnának hivatkozni a’ törvényhatóságokra, mellyeknek e1 terem — bár különböző elemű, de csak képviselete, 's ekkor a' kormány-hatalom a’ felségnek, a’ törvényhozó-hatalom másik részének nevét felhasználva egy illy bár törvényes; és alkotmányos jog-használatnál ellene állva a’ hatalom és befolyás minden eszközeit ngy felhasználni kívánja a‘ tek. KK. és RR. egész testületé ellen, mint azt a’ tek KK. és RR. most ellenünk felhasznalandanák, vájjon a’ hatalom-gyakorlat, melly most tán egy többség nézeteit segítené elő, nem fogná-e akkor a' törvenyhozó-test egyik része ellen fordítani a’ mostani eset példáját, mellyre a’ kormány hivatkozni tán épen ezen tény által lesz felszólítva, és ekkor tek. KK. és RR. nein-e az országgyűlés függetlensége lessz-e alapjaiba megrázva? (hangos helyeslés és kardcsörgés) valóban kívánnám felfejtve hallani, mi kényes, mi olly káros, és veszélyes van, és lesz, ha a' tek. KK. és RR. ez idó-haladékot megadják ; azért hogy szükségesnek látjuk? hogy meghatároztuk törvényt hozni? én részemről nem látok semmi kényességet. semmi vészt, hiszen nincs —Hannibal ad portas: "s vájjon épen azért ha kényes a' tárgy nem-e minden környületeknek kifejlődését megfontolva, s ezért időre várva.— hanem hanyathomlok kell-e a törvényhozás örvényébe rohanni? Egyébbe rejlik itt a’ baj mondjuk ki tisztán : terhesnek ’s kellemetlennek tartjuk a1 helyzetet, melly ben a’ tisztválasztás körül állunk, látjuk a’ megyei hatóságok feszült állását, ineliybena* kormány erős, és hatalmas befoly ása ellen mindig órködniek keil, és belé fáradtunk a1 noha kevés ideig tartott küzdésbe, pedig — melly törvényhatóságainknak gyönge életét visszaadta, és ez állás kényességéből kimenekedni nem tudunk látni más utat, csak törvényhozás utján, pedig kimondók —hogy tisztválasztási törvényeink tiszták. És noha a’ legtisztább akarat vezet, a’ legnagyobb részvét mutatkozik, mindnyájan egy indokból indulva’s azon czélt tűzve ki: a’ haza javát mozdítani elő. kívánunk munkálni, de mind ezek mellett tek. KK. és RR. hiányzik nálunk azon irány-tő, meliy után lépteinket alkalmazzuk. Mi a’felség nagy birodalmának egyik szegeletébe vagyunk hely hezve messze a- középponttól, messze Rácstól, hol a’ felség lakik, s ezen távolság által elzárva az alkalomtól magokat véletlen sokszor pillanatilag kifejtő fordulatai iránt a’ kürny ülmény eknek, a’ felség nézeteiről utasítást vehetni, s a’ külön-nézeteket, illy kor mindig veszélyeseknek kiáltott súrlódások előidézése nélkül egyeztethetni; és olly személyek, kika' kormány nézeteinek titkaiba beavatva illy esetekkor irány t mutatni tudnának, hiányzanak, bizonyos esetekre csak megkötő utasításokkal bírnak, 's mihelyt a’ dolgok folyama az előre elgondolt vágásból kitér, ha szinte olly irányt vesz is magának, melly úgy a’ felség, mint a’ haza érdekében hasznosabb, biztosabb lehet, de már azért, hogy előre elgondolva nem volt, ’s hihetőleg utasítás illy esetre adva nincs, az egésznek meg kell állania, nem tudva mi lehet a’ felség ez iránti nézete ? nem tudva, mihez tartani magokat azt hiszik, az által teljesítik kötelességüket, ha gatat vetnek, ellenzik a’ legjobbat, és igy vész idő, s koczkázódik ügy. Azonban midőn a’ fordulat tetszik vagy tán maguk idézték elő nem azt teszik-e azok maguk ? hogy időt vesznek, mig kérdést tesznek a’ felséghez, és bevárják a’ részletes parancsot, iilykor van időhaladék kéretlen, sót a’ tárgyhoz szólani sem szabad; — 1* negyvenkilenczedik országos ülés 4»